Musorujsag
Élő Eredmények

Maurizio Sarri a Chelsea új vezetőedzője

Maurizio Sarri a Chelsea új vezetőedzője

MTI
Maurizio Sarrit nevezték ki az angol labdarúgó Premier League-ben legutóbb ötödik helyezett és ezzel a Bajnokok Ligájáról lemaradt Chelsea vezetőedzőjévé.

Az olasz tréner három évre szóló szerződést írt alá a londoni klubnál, melytől pénteken menesztették honfitársát, Antonio Contét.

„El vagyunk ragadtatva, hogy Mauriziót fogadhatjuk, és türelmetlenül várjuk, hogy meghonosítsa a futballról alkotott filozófiáját a Chelsea-ben” – idézte Marina Granovskaia alelnököt a klub közleménye.

„Nagyon örülök, hogy a Chelsea-hez, illetve a Premier League-be kerülhetek” – mondta Sarri, aki 2016-ban és idén is másodikként, 2017-ben pedig harmadikként végzett az olasz bajnokságban a Napoli csapatával. – „Izgalmas, új szakasz kezdődik a pályafutásomban. Már alig várom, hogy elkezdhessem a munkát és hétfőn találkozhassak a játékosokkal, mielőtt Ausztráliába utaznánk, és ott megismerhetném a csapatot. Remélem, szórakoztató futballt tudunk majd bemutatni a szurkolóknak és az idény végén versenyben leszünk trófeákért, melyeket ez a klub megérdemel” – tette hozzá.

A 48 esztendős Conte két évig volt a londoni együttes trénere, amely irányításával 2017-ben bajnok lett, idén pedig megnyerte az FA Kupát. A gyengébb 2017/2018-as PL-szereplése miatt azonban az új idényben csupán az Európa Liga csoportkörében indulhat.

A sportsajtóban már hetek óta arról írtak, hogy Conte utódja a Napolitól elköszönő, 59 éves Maurizio Sarri lesz. Az olasz gárda május 23-án bejelentette Carlo Ancelotti szerződtetését a kispadra.

Az angol média úgy tudja: Conte kompenzációs összegként megkapja a londoni szerződéséből hátralévő, egy évre szóló fizetését – 9 millió fontot –, amennyiben ez idő alatt nem sikerül új csapatot találnia.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

A Barcelona megszabadulna a vb-n háromgólos védőjétől
Úgy tűnik, hogy a Barcelona vezetősége meghozta a döntést és két játékosát és eladná, jó bevétel reményében. Az egyikük a kolumbiai Yerri Mina, aki az oroszországi világbajnokságon védő létére három góllal vétette észre magát.
Külföldi futball