Musorujsag
Élő Eredmények

Bemutatták a Juventusnál Cristiano Ronaldót

MTI
Cristiano Ronaldo történelmet akar írni új együttesével, a Juventus labdarúgócsapatával.

„Azután, amit Manchesterben és Madridban tettem, a Juventusnál is nyomot akarok hagyni a történelemben” – szögezte le a Real Madridból érkezett 33 esztendős Európa-bajnok támadó. Az ötszörös aranylabdás 2009 óta szerepelt a madridi együttesnél, amellyel 16 trófeát nyert: a többi között négy Bajnokok Ligája-győzelmet, két-két bajnoki címet és spanyol Király Kupa-diadalt, valamint három klubvilágbajnoki sikert ünnepelhetett.

A királyi gárda színeiben 451 gólt szerzett 438 találkozón. Spanyolországi korszakát megelőzően a Manchester Uniteddel egyebek mellett egy-egy BL, FA Kupa és klub-vb, illetve három Premier League-diadalt aratott.

„Ez nem hátra-, hanem előrelépés. Ez egy győztes csapat, amely megnyerte a legutóbbi hét bajnokságot, s a közelmúltban kétszer is döntőt vívott a Bajnokok Ligájában. Remélem, elérjük a legmagasabb szintet is a Juventusszal” – utalt a torinóiak 2015-ös és 2017-es fináléjára. Előbbin a Barcelona, utóbbin épp a Ronaldóval felálló Real Madrid múlta felül.

Kitért arra, hogy „különleges pillanat” volt a pályafutásában, amikor a Zebrák szurkolói állva tapsolták azt követően, hogy az elmúlt idényben a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, torinói mérkőzésén kétszer is betalált.

„Nagyon koncentrált és motivált vagyok, hogy megmutassam az olasz szurkolóknak, top játékos vagyok. Bár úgy vélem, nem kell bizonyítanom semmit, hisz a számok magukért beszélnek, de rendkívül ambiciózus vagyok, és szeretem a kihívásokat” – fogalmazott Ronaldo.

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Torino, 2018. július 16.
Cristiano Ronaldót, a Juventus új, előzetes orvosi vizsgálatra érkező játékosát várják szurkolók az olasz labdarúgóklub torinói stadionjánál 2018. július 16-án. (MTI/AP/Luca Bruno)
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2018/07/K__AP20180716136-1024x722.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

További tartalmak