2018-as Labdarúgó-Világbajnokság

Vissza az

-ra

Élő stream csatornák X
×

Salahék ezúttal is külföldi kapitányt kaptak

MTI
Javier Aguirre követi az egyiptomi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztján a sikertelen világbajnoki szereplés miatt menesztett Hector Cúpert.
 

A helyi szövetség bejelentése alapján az 59 éves mexikói szakember – aki 1986-ban játékosként, 2010-ben pedig hazája szakvezetőjeként volt vb-résztvevő – négy évre szóló szerződést írt alá, és havi 120 ezer dollár (körülbelül 33 millió forint) lesz a fizetése. Aguirre korábban volt már japán szövetségi kapitány és Spanyolországban az Atlético Madrid, az Osasuna, a Real Zaragoza valamint az Espanyol vezetőedzője.

A hétszeres Afrika-bajnok a csoportkör után három vereséggel, pont nélkül búcsúzott az oroszországi vb-től. Az argentin Cúper 2015 óta ült a kispadon, és 28 év után először vezette ki a nemzeti csapatot a világbajnokságra.

Az argentin szakember már meg is találta az új kihívás: kinevezték az üzbég labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.

A helyi szövetség csütörtöki bejelentése szerint a hétfői bemutatásakor négyéves szerződést ír alá, a feladata pedig az lesz, hogy a nemzeti együttest története során először kijuttassa a 2022-es katari vb-re.

A 62 éves szakvezető, aki Timur Kapadzétól veszi át a posztot, az orosz Valerij Nepomniacsi 2006-os menesztése óta az első külföldi szakember lesz a válogatott kispadján.