Musorujsag
Élő Eredmények
 

Komoly változtatásokat javasolnak a topcsapatok vezetőedzői

Komoly változtatásokat javasolnak a topcsapatok vezetőedzői

MTI
Európa élklubjainak vezetőedzői azt javasolták a kontinentális labdarúgó-szövetségnek (UEFA), hogy vizsgálja felül az idegenben szerzett gólok szabályát a kupasorozatokban.

A szakemberek elsősorban azzal érveltek, hogy ma már korántsem olyan nehéz vendégként gólt szerezni, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor bevezették a szabályt a párharcok eldöntésére.

Giorgio Marchetti, az UEFA helyettes főtitkára úgy fogalmazott, az UEFA nyitott a vitára a szabályról, amelyet a kieséses párharcokban használnak a továbbjutás eldöntésére. Jelenleg ha a két meccs után döntetlen az állás, akkor az a csapat lép a következő körbe, amelyik idegenben több gólt szerzett, ha ez sem dönt, akkor következik a hosszabbítás.

„Az edzők úgy gondolják, ma már nem olyan nehéz vendégként gólt szerezni, mint a múltban, ezért szeretnék ha felülvizsgálnánk a szabályt, és ezt meg fogjuk tenni. A futball megváltozott”  mondta Marchetti, aki hozzátette, az érvelés szerint a szabály jelenleg kontraproduktív, mivel a hazai csapat kényszerül védekezésre, nehogy gólt kapjon, amellyel rendkívül nehéz helyzetbe kerülne.

A szabályt 1965-ben az azóta megszűnt KEK-ben vezették be, hogy elkerüljék a pénzfeldobást, vagy a semleges helyszínen újrajátszást a továbbjutás eldöntésére. Akkoriban viszont nagy kihívást jelentett az utazás, vagy éppen a vendégként tapasztalható szokatlan körülmények, ugyanakkor mára ezek rutinszerűvé váltak.

Az edzők másik javaslata az volt, hogy a legjobb bajnokságokban azonos időpontban záruljon az átigazolási szezon. Amíg az angoloknál és az olaszoknál a bajnokság rajtjáig lehet új játékost szerződtetni, addig a spanyoloknál, németeknél és franciáknál augusztus végéig. A trénerek az előbbi verziót szeretnék kiterjeszteni.

Az éves értekezleten, amelyen a szakemberek megfogalmazták kérésüket, olyan trénerek vettek részt, mint Massimiliano Allegri (Juventus), Carlo Ancelotti (Napoli), Unai Emery (Arsenal), Paulo Fonseca (Sahtar Donyeck), Julen Lopetegui (Real Madrid), Jose Mourinho (Manchester United), Thomas Tuchel (Paris Saint-Germain) és Arsene Wenger, az Arsenal korábbi mestere.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Miért nem a világbajnokok? Miért nem Messi? A FIFA ezt benézte?
Az UEFA után a FIFA-nál is ugyanaz a trió, jelesül Cristiano Ronaldo, Luka Modric és Mohamed Salah a jelölt a szezon legjobbjának járó díjra. De tényleg ennyire egyértelmű, hogy ez a hármas uralta a szezont, mert lenne itt még egy-két jelentkező.
Külföldi futball
Lopetegui: Ami történt, megtörtént
A Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője, Julen Lopetegui nem bánja, hogy már a nyári világbajnokság előtt bejelentette érkezését a klub, és így lemaradt az oroszországi tornáról.
Külföldi futball