Musorujsag
Élő Eredmények

Rangsorba állítottuk az összes Puskás-díjas gólt – melyik volt a legszebb?

m4sport.hu
Először 2009-ben adták át az Aranycsapat legendájáról elnevezett, az adott év legszebb góljáért járó elismerést, amelyről a kezdetek óta a szurkolók szavazatai döntenek.

De melyik volt a legszebb a legszebbek között? Szubjektív sorrendbe állítottuk az eddigi 10 Puskás-díjas találatot, cikkünk végén pedig az ön véleményére is kíváncsiak vagyunk.

10. Mohamed Szalah (2018)
Talán a legnagyobb vitát kiváltó győztes, amely arról marad emlékezetes, hogy abban a hónapban sem lett a legszebb a Premier League-ben, amikor a Liverpool egyiptomi támadója szerezte.

9. Mohd Faiz Subri (2016)
A díj történetének első és egyetlen malajziai jelöltje rögtön trófeával tért haza ezért a fizika törvényeit meghazudtoló gólért.

Megtekintés csak a Youtube-on engedélyezett.

8. Cristiano Ronaldo (2009)
Az első győztes a portugál klasszis nevéhez fűződik, még a Manchester United mezében lőtte szét egy elképesztő bombával a Porto hálóját. A Juventus ásza idén duplázhatott volna, de tavasszal a BL-ben ollózott csodagólja második lett Szalah mögött.

Megtekintés csak a Youtube-on engedélyezett.

7. Neymar (2011)
A gól, amivel a PSG brazil csillaga bemutatkozott a világnak. Ekkor már lehetett sejteni, lesz a srácból valaki.

Megtekintés itt.

6. James Rodríguez (2014)
A gól, amelynek minden mozdulata tökéletes és amivel eladta magát a Real Madridnak. A 2014-es vb-n ezen kívül még öt találatot szerzett a kolumbiai, végül gólkirály is lett.

Megtekintés csak a Youtube-on engedélyezett.

5. Miroslav Stoch (2012)
Szögletből beívelve, kapásból így eltalálni? Minden futballista ilyen gólról álmodik.

4. Hamit Altintop (2010)
Folytassuk a sort egy hasonló alkotással, a Bayern Münchent és a Real Madridot is megjárt török egy 2010-es Eb-selejtezőn csapott le. Karrierje során csak hétszer volt eredményes a válogatottban, de az egyikkel Puskás-díjat nyert.

Megtekintés itt.

3. Wendell Lira (2015)
Az előkészítéstől a befejezésig kivételes találat. Nemrég kiderült, a Puskás-díj a gól brazil szerzőjének karrierjét is megmentette.

Megtekintés csak a Youtube-on engedélyezett.

2. Olivier Giroud (2017)
Az emlékezetes gólok francia mestere tavaly nyerte el a legszebb gólnak járó elismerést. A saját tizenhatostól induló, remek passzokkal végigvitt kontrára egy szenzációs skorpió rúgással tette fel a koronát.

Megtekintés csak a Youtube-on engedélyezett.

1. Zlatan Ibrahimovic (2013)
A svéd klasszis onnan ollózta minden idők egyik legnagyobb gólját, ahonnan rajta kívül senkinek nem jutott volna eszébe. Győzelméhez (abban az évben és listánkban) kétség sem férhetett. Ibra egyébként azt mondta, szerinte nem ez volt a legszebb svéd mezben szerzett gólja, de ezt élvezte a legjobban.

Megtekintés csak a Youtube-on engedélyezett.

Mondja el véleményét! 

További tartalmak