Musorujsag
Élő Eredmények

Hoeness: Utolsó vérig megvédem Kovacot

Hoeness: Utolsó vérig megvédem Kovacot

MTI
Uli Hoeness, a Bayern München klubelnöke megvédte Niko Kovacot, a labdarúgócsapat vezetőedzőjét, akinek irányításával sorozatban negyedik mérkőzésén maradt nyeretlen az együttes.

„Az utolsó vérig megvédem a vezetőedzőnket” – nyilatkozta Hoeness a Kicker című szaklapnak.

Hozzátette, a Bayern vezetősége részéről „teljes a nyugalom”, és „egy másodpercre sem jutott eszükbe”, hogy a nyáron érkezett Kovacot hibáztassák az eredménytelenségért.

A bajor sztárcsapat másfél hete 1-1-et játszott hazai pályán az Augsburggal, majd 2-0-ra kikapott a berlini Olimpiai Stadionban a

Dárdai Pál irányította Herthától. Ezután a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában csak 1-1-re végzett a vendég

Ajaxszal, majd múlt szombaton 3-0-ra kikapott az Allianz Arénában a Borussia Mönchengladbachtól.

A Nemzetek Ligája mérkőzései miatt most csaknem kéthetes szünet következik a Bundesligában is, addig a horvát Niko Kovac a sztárok távollétében a válogatottakba be nem hívott játékosokkal, valamint az utánpótláskorú futballistákkal folytatja a munkát.

A Bayern München legközelebb október 20-án lép pályára a német élvonalban, amelynek nyolcadik fordulójában a VfL Wolfsburg vendége lesz.

További tartalmak