Musorujsag
Élő Eredmények

Angol élklubokból igazolna nyáron a Real Madrid

m4sport.hu
A Real Madrid már a nyári erősítésén dolgozik, két kiszemelt is érkezhet a PL élmezőnyéből.
Raheem Sterling - fotó: EPA/Antonio Bat Raheem Sterling – fotó: EPA/Antonio Bat

Amíg a Barcelona a „brazil vonalat” erősítené, addig a nagy rivális Real Madrid Angliából kíván meghatározó játékosokat igazolni. Az elsőszámú kiemelt a Chelsea belga játékosa, Eden Hazard. A 27 éves klasszisnak 2020-ig van szerződése a londoniakkal, de a spanyol lapok szerint nem lenne meglepő, ha már januárban csapatot váltana.

Természetesen sok múlik azon, hol állnak a bajnokságban a londoniak. Hazard tisztában van vele, a Real Madrid a bolygó egyik legsikeresebb klubja, tud is az érdeklődésről. Ugyanakkor legutóbb úgy fogalmazott, amíg nincs konkrét ajánlat, csak jelenlegi csapatával akar foglalkozni.

Egy biztos, nem lenne olcsó a megszerzése, miként a Manchester City-ben játszó Raheem Sterlingé sem, aki szintén a madridiak kívánságlistáján szerepel. A hét elején épp a spanyol válogatott ellen két gólt szerző szélső kivásárlási ára 100 millió font.

Sterling 2015 nyarán érkezett a Liverpooltól 49 millió fontért. A 23 éves játékosnak még másfél évig él a szerződése, de nem lenne meglepő, ha már a következő idényben a Realban játszana.

További tartalmak