Hanyagolta a katonaságot, örökre eltiltották a vb-t végigjátszó dél-koreait

Nem léphet pályára többet a dél-koreai labdarúgó-válogatottban Dzsang Hjunszo, mert kiderült, hogy hamis papírokkal bújt ki a katonai szolgálat alól.

A Koreai Köztársaságban minden munkaképes férfinak kétéves katonai szolgálatot kell teljesítenie, ugyanakkor bizonyos feltételek mellett van lehetőség felmentésre, ilyen például, ha egy sportoló aranyérmet nyer világversenyen hazájának.

Dzsang Hjunszo tagja volt a 2014-ben Ázsia-bajnok nemzeti csapatnak, így csak egy négyhetes alapkiképzésén kellett részt vennie, valamint három éven belül 500 óra közösségi munkát kellett volna igazolnia.

Dzsang Hjunszu több vb-n már nem lép pályára (MTI/EPA/Ritchie B. Tongo)



Az 58-szoros válogatott futballista az utóbbit igazoló papírokat hamisította meg, ami miatt az eltiltás mellett még 30 millió von (körülbelül 27 ezer dollár) büntetést is be kell fizetnie.

A játékos elmondta, sajnálja tettét: „Alázatosan elfogadom a szövetség büntetését és a nyilvános kritikát, amiért nem voltam képes megfelelni az elvárásoknak, hatalmas hibát vétettem” – nyilatkozta a 27 éves védő, aki a nyári oroszországi világbajnokságon mindhárom csoportmeccsen pályára lépett.