Musorujsag
Élő Eredmények

Eladó a Liverpool

m4sport.hu
Angol és amerikai sajtóértesülések szerint a Liverpool amerikai tulajdonosa eladná a patinás klubot.

John W. Henry – aki egyben a Boston Red Sox baseball-csapatának tulajdonosa is – nyolc éve vásárolta meg a Liverpoolt 350 millió euróért, a New York Post pedig úgy tudja, hogy most befektetőt keres, aki beszállna az előző szezonban BL-döntős klubba vagy átvenné azt. A lap idéz egy meg nem nevezett forrást, aki szerint a csapat eladó, ha Henry megfelelő ajánlatot kap.

A Forbes című gazdasági magazin júniusban 1,72 milliárd euróra becsülte a Liverpool értékét.

A Sun szintén arról számolt be egy londoni befektetőre hivatkozva, hogy az értesülés „nem álhír”, az idézett bankár szerint ugyanakkor az üzletet nem egyhamar fogják megkötni.

További tartalmak