Musorujsag
Élő Eredmények

Dagad a kő-papír-ollós botrány: az angol bírók bekeményítettek

BBC
Több száz játékvezető állt ki eltiltott társuk mellett Angliában: kockáztatták még azt is, hogy velük szemben is eljárjon az FA fegyelmi bizottsága.

Az ügy előzménye, hogy a múlt héten David McNamarát azért tiltották el három hétre, mert a Manchester City – Reading női bajnokin a középkezdést nem megszokott pénzfeldobással döntötte el, hanem a két csapatkapitányt kő-papír-ollóban eresztette egymásnak. Az ok igen egyszerű, öltözőben felejtette az érmét, miközben a tévéközvetítés miatt szorította az idő.

A kollégái közül többen is igyekeztek szolidaritást vállalni, végül több százan folyamodtak a rendhagyó rituáléhoz. Akadt, akinek ezt nem is magától kellett kezdeményeznie.

„Anélkül, hogy szóltam volna, a játékosok, akik hallottak a történtekről, odajöttek és kérték, használjuk a kő-papír-ollót” – idézi a BBC Ryan Hampsont.

Martin Cassidy, a játékvezetői bizottság vezetője ugyan hozzátette, hogy nem tolerálható a szabályok szándékos megsértése, ugyanakkor a nagy számú közös kiállás egyértelműen jelzi, hogy elvetették a sulykot McNamara büntetésénél.

Az amatőr bajnokságok szövetsége más szemszögből figyelte az eseményeket, és nem jó szemmel nézte, hogy azok milyen irányt vettek. A játékvezetőknek a szabályok betartására kéne törekednie, nem a megszegésükre. Szakszerűtlenül cselekedtek, mellyel rossz színben tüntetik fel a játékot. Túl messzire mentek” – dohogott a szóvivőjük.

A labdarúgás szabályaiban egyébként az szerepel, hogy a középkezdést pénzfeldobással határozzák meg – amelyik csapat a sorsoláson nyer, eldönti, hogy az első félidőben melyik kapura támadjon –, azonban a játékvezető kötelező tartozékai pontban nem írják elő, hogy érmét magánál kellene tartania.

További tartalmak