Musorujsag
Élő Eredmények

„Guardiola miatt került krízisbe a német futball”

m4sport.hu
Egy Európa-bajnok korábbi német labdarúgó, Hans-Peter Briegel verbális támadást intézett Pep Guardiola ellen.
(fotó: EPA/PETER POWELL)

A 63 éves Briegel szerint Manchester City jelenlegi, a Bayern München korábbi vezetőedzője tehető felelőssé azért, mert a német válogatott jelenleg krízisben van.

Kijelentése azért is érdekes, mert a 2014-es világbajnoki győzelem idején sokan láttak szakmai összefüggést Guardiola Bayern Münchennél végzett szakmai munkája és a német válogatott eredményessége között.

Azóta a 2016-os Eb-n még elődöntőig jutottak a németek, a 2018-as vb-n azonban címvédőként a csoportból sem jutottak tovább, illetve most ősszel Nemzetek Ligája-csoportjukból is kiestek a B divízióba – a hollandok elleni hétfői hazai mérkőzés számukra már tét nélküli.

(fotó: EPA/FILIP SINGER)

Briegel szerint Joachim Löw együttesének gyengélkedése Pep Guardiola müncheni időszakának következménye.

„Amit az utóbbi időben látunk, az Guardiola hibája. Ő hitette el a németekkel, hogy a 75%-os labdabirtoklás önmagában elegendő a sikerhez. Pedig ez nem így van, a labdarúgásban az eredmény sokkal fontosabb, mint a mérkőzés kontrollálása” – nyilatkozta az olasz Repubblicának  a korábbi 72-szeres válogatott védőjátékos.

„Nem a labdabirtoklás vezet győzelemre, ezt Franciaország is megmutatta a legutóbbi vb-n. Vissza kell térnünk a gyökereinkhez, a kulcs nem a futball minősége, hanem az egyensúly” – tette hozzá.

További tartalmak