Musorujsag
Élő Eredmények

Visszavonult Didier Drogba

MTI
Bejelentette visszavonulását Didier Drogba elefántcsontparti labdarúgó, aki a Chelsea színeiben négyszer lett angol bajnok, és 2012-ben Bajnokok Ligáját nyert.

„Ez a legjobb befejezés, amivel segíthetek néhány fiatal tehetséget is a fejlődésben” – mondta a 40 éves csatár, aki Franciaországban lett profi játékos.

Játszott a Le Mans, a Guingamp és az Olympique Marseille együttesében. Aztán 2004-ben a Chelsea-hez szerződött, amellyel számos sikert ért el, Többek között a 2012-es Bayern München elleni BL-fináléban a 88. percben egyenlített, majd ő értékesítette a győztes 11-est.

Didier Drogba a Chelsea 2015-ös bajnoki győzelme után (Fotó: EPA/Andy Rain) Didier Drogba a Chelsea 2015-ös bajnoki győzelme után (Fotó: EPA/Andy Rain)

Sanghaji és galatasaray-i kitérőt követően még egyszer megfordult a Chelsea-nél. Később játszott még a tengerentúlon, Montreal Impactben és legutóbb Phoenix Rising csapatában, amelynek egyben társtulajdonosa is.

Hazája válogatottjában 104-szer lépett pályára, és Afrikában kétszer választották az év labdarúgójának.

További tartalmak