Pelé saját magát és Maradonát is Messi elé sorolta

A brazilok legnagyobb legendája, Pelé szerint ő sokkal komplettebb, sokoldalúbb játékos volt, mint a Barcelona „egylábas” argentin zsenije, Lionel Messi, akinél Diego Maradonát is jobbnak tartja.

A Király, így becézték Pelét, aki 21 éves pályafutása alatt végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva – azaz nem „virágzott el” 4-5 igazán jó szezon után, mint a zseniális képességű Ronaldinho – több mint 1000 gólt szerzett, a válogatottal pedig 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben is világbajnokságot nyert, ezzel ő az egyetlen háromszoros vb-győztes labdarúgó.




Pelé nyilatkozik a gyűjteményéről  EPA/WILL OLIVER Pelé nem tartozik a legnagyobb Messi-rajongók közé (Fotó: EPA/WILL OLIVER)


Hozzá hasonlóan Messi sem egy kérészéletű klasszis: 2005-ben debütált a Barcelona felnőtt csapatában, statisztikái és játéka láttán pedig sokan a valaha volt legjobb futballistának tartják az ötszörös aranylabdás argentint, Pelé azonban nem tartozik közéjük.


A 78 éves brazil ikon kettőjük összevetése alkalmával azt kifogásolta a Barca klasszisában, hogy ahogy ő mondja: túlságosan „egydimenziós”.  


„Hogy hasonlíthatunk össze egy olyan játékost, aki jól fejelt, jobbal és ballal egyaránt remekül lőtt, és egy olyat, aki csak az egyik lábát használja és nincs fejjátéka? Én mindkét lábbal jól rúgtam és sok gólt fejeltem” – nyilatkozta a Folha de Sao Paulónak Pelé, aki nemcsak magát, hanem több játékost is Messi elé helyezett a rangsorban.




Fotó: Madrid, 2018. április 22. Lionel Messi, az FC Barcelona argentin csatára örül a Sevilla elleni góljának a labdarúgó spanyol Király Kupa döntőjében a madridi Wanda Metropolitano stadionban 2018. április 21-én. A Barcelona 5-0-ra győzött, és sorozatban negyedszer lett kupagyőztes. (MTI/EPA/Ballesteros) Messi valószínűleg nem dől a kardjába Pelé véleménye hallatán, hiszen a Katalán szíveket már meghódította (Fotó: MTI/EPA/Ballesteros)


„Meglátásom szerint Diego Maradona a labdarúgás valaha élt egyik legnagyobb alakja. Ha engem kérdeznek, ő jobb volt Messinél. Sokkal jobb! De Franz Beckenbauer és Johan Cruyff egyaránt zseniális volt.”


Úgy tűnik tehát, hogy Pelé nem a legnagyobb Messi-rajongó, de a Bolha számaiba nehéz belekötni.


A Barca támadója 653 meccsen szerzett 567 találatával a katalán klub valaha volt legjobb góllövője, valamint kilenc bajnoki címe és négy Bajnokok Ligája-győzelme (a teljesség igénye nélkül) is magáért beszél, s bár a válogatottban 128 fellépésen elért 65 gólja sem hangzik rosszul, vitathatatlan, hogy a nemzeti csapattal egyetlen komoly sikert sem tud felmutatni.