Musorujsag
Élő Eredmények

Korábban lemondtak róla, a Real ellen most duplával nyitotta az évet

Korábban lemondtak róla, a Real ellen most duplával nyitotta az évet

m4sport.hu
Korábban úgy tűnt, Santi Cazorla örülhet, ha egyáltalán képes lesz járni, a Real Madrid elleni bajnokin viszont bizonyította, van még keresnivalója a futballpályán.

A 34 éves spanyol játékmester még az Arsenal futballistájaként 2016 októberében szenvedett Achilles-ín-sérülést, a műtött terület elfertőződése miatt viszont rendkívül hosszúra nyúlt a felépülése: tízszer műtötték a jobb lábát (még az amputáció is szóba került), amelynek következtében 636 napig nem játszhatott.

Cazorla júniusban igazolt vissza korábbi csapatához, a spanyol élvonalbeli Villarrealhoz, ahol a súlyos sérülésből felépült középpályás most megszerezte első bajnoki góljait is: duplázott a Real ellen.

Ripityá operált jobb lábával 15 méterről lőtte ki a bal alsó sarkot, megszerezve a vezetést, majd a 82. percben fejjel vette be Thibaut Courtois kapuját, ami egy pontot ért a Villarrealnak.

Cazorla a mostani szezonban 21 tétmeccsen lépett pályára cspatában, melyben eddig összesen négyszer volt eredményes és öt gólpasszt adott.

További tartalmak