Xavi a Bayernből igazolna a Barcának: „A világ egyik legjobbja lehet”

Xavi Hernández szerint, Joshua Kimmich, a Bayern München német válogatott játékosa tökéletes igazolás lenne korábbi klubja, az FC Barcelona számára.

Joshua Kimmich (fotó: EPA/KAY INT VEEN)



A Bayern München jelenleg Dohában edzőtáborozik, ahol feltűnt a katari al-Szadd középpályása és ha már ott járt, körbeudvarolta a 23 éves Kimmichet, akire már Pep Guardiola is felhívta a figyelmét, amikor a bajor sztárcsapatot irányította.

„Azt mondta, »van egy játékosom, aki bármelyik poszton tud játszani«. »Ki az a srác?« – kérdeztem. – Akkor említette először a Kimmich nevet, bevallom, azelőtt nem is hallottam róla.”

„Azóta viszont figyelemmel követem a karrierjét és már elsőre láttam, nagyszerű pályafutás vár rá, egy igazán nagy játékos lehet. A Bayern és a német válogatott jövőjét jelenti és tényleg minden poszton bevethető” – dicsérte a BILD-nek adott nyilatkozatában a Bayern kezdőjéből ebben a szezonban kihagyhatatlan játékost Xavi.



Kimmich eredeti posztján, jobbhátvédként kezdte a szezont, de ősszel egyre többször tűnt fel a középpályán, a BL-ben és a Bundesligában egyaránt.

„Mielőtt találkoztunk volna, azt hittem, jobbhátvédként szeretne a legjobbak közé emelkedni, de elárulta, nagy vágya a hatos posztján szerepelni, ami szintén tökéletesen passzol hozzá. Könnyen az új Xavi válhat belőle, ő is az a fajta játékos, aki képes megteremteni a különbséget a legnagyobb mérkőzéseken. A világ egyik legjobbja lehet, sőt, talán már most az. Egy dolog különbözteti meg tőlem: én csak egy poszton tudtam játszani, ő azonban rendkívül rugalmas” – dicsérte kiszemeltjét a futball történetének egyik legjobb középpályása.

„Karrierem során mindig felfigyeltem azokra a labdarúgókra, akik tökéletesen illeszkednének a Barcelona filozófiájába. Ilyen volt Philipp Lahm és ilyen Kimmich is. Persze a Bayern is egy hatalmas klub és ott is mindent elérhet, amit szeretne” – tette hozzá Xavi.