Musorujsag
Élő Eredmények

Közel három hónapig nem számíthat Neymar játékára a PSG

Közel három hónapig nem számíthat Neymar játékára a PSG

MTI
Tíz hétig nem léphet pályára Neymar, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának sztárja.

A francia klub szerdai bejelentése értelmében a brazil támadó biztosan nem szerepelhet a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben, de továbbjutás esetén is hiányozhat akár a negyeddöntő mindkét mérkőzéséről.

Neymar korábban műtött jobb lábfejének ötödik lábközépcsontja egy hete, a Strasbourg elleni kupamérkőzésen sérült meg. Az orvosok kedden – a játékos egyetértésével – úgy döntöttek, konzervatív kezelést végeznek, műtétre nincs szükség.

A PSG nagy fölénnyel, 13 ponttal vezet a francia bajnokságban úgy, hogy két mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a második Lille.

A brazil csatár az előző szezonban 11 hetet hagyott ki. Csapata nélküle is magabiztosan, 13 pontos előnnyel nyerte meg a bajnokságot, a Bajnokok Ligájában viszont a későbbi győztes Real Madrid kettős győzelemmel búcsúztatta már a nyolcaddöntőben. Neymar az oroszországi világbajnokságra épült fel, a negyeddöntőig jutó brazilok mind az öt mérkőzését végigjátszotta.

A dél-amerikai játékos a mostani szezonban már korábban is hiányzott több találkozóról sérülések miatt. A bajnokságban csapata húsz összecsapásából tizenhármon lépett pályára és 13 gólt szerzett. A BL-csoportkörben viszont mind a hat találkozón játszott és ötször volt eredményes.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek