Emiliano Saláék repülőgépének maradványait találhatták meg

Víz alatti kutatás indul annak a kisrepülőgépnek a felkutatásra, amely az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Cardiff City labdarúgócsapatának játékosával, Emiliano Salával a fedélzetén tűnt el a radarképekről múlt hétfőn a La Manche-csatorna felett.

Emiliano Sala (Forrás: Nantes FC - Twitter)Emiliano Sala (Forrás: Nantes FC - Twitter) Emiliano Sala (Forrás: Nantes FC - Twitter)


A keresést múlt csütörtökön befejezettnek nyilvánították, de utóbb a francia partok közelében két ülőpárnát találtak, amelyek vélhetően a gépről származnak.

A légi baleseteket vizsgáló brit szervezet (AAIB) szerdán közölte, hogy egy székpárna darabjára bukkantak Surtainville strandján, majd egy másikat is találtak ugyanazon a területen.

„Az első vizsgálatok alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy ezek vélhetően az eltűnt repülőgépről származnak” – tudatta közleményben az AAIB.

A szakemberek azt tervezik, hogy szonár segítségével vizsgálják át a tengerfeneket a környéken a gép maradványai után kutatva. Az időjárási viszonyok miatt azonban a keresést csak a hétvégén kezdik, és háromnaposra tervezik. A rendelkezésre álló adatok alapján 13 négyzetkilométernyi területet vizsgálnak majd át.

Mentőhajó tér vissza az Emiliano Salát szállító repülő utáni kutatásból 2019. január 22-én (Fotó: EPA/DECLAN GAUDION/RNLI) Mentőhajó tér vissza az Emiliano Salát szállító repülő utáni kutatásból (Fotó: EPA/DECLAN GAUDION/RNLI)


A 28 éves argentin támadó a Nantes-tól szerződött a Cardiffhoz, ezért utazott múlt hétfőn Franciaországból Angliába, de az egymotoros repülőgép pilótája - a rendőrség tájékoztatása alapján - 1500 méteres magasságban kérte, hogy alacsonyabban haladhasson el a Guernsey-szigetnél, majd az ereszkedés közben, 700 méteres magasságnál eltűnt a radarképekről.

Még aznap este mentőhajók és helikopterek indultak útnak, hogy átvizsgálják a környéket, ám négy órával később fel kellett függeszteniük a keresést a mostoha időjárási körülmények miatt. Kedden reggel brit és francia csoportok közösen folytatták a kutatást, amely csütörtökig tartott. A keresés hivatalos felfüggesztése után magánadakozásból keresték tovább a kisgépet és utasait, eredménytelenül.

A játékost az eltűnését megelőző héten klubrekordot jelentő, 17 millió euró (5,4 milliárd forint) körüli összegért igazolta le a Cardiff.