Musorujsag
Élő Eredmények

Eurómilliókat fektet hajbeültetésbe Cristiano Ronaldo

m4sport.hu
Portugál sajtóértesülés szerint befektetőként száll be a kozmetikai iparba Cristiano Ronaldo.

A Bild az Expresso című hetilapra hivatkozva azt írja, hogy a Juventus sztárja 50 százalékos tulajdonosa lesz egy madridi klinikának, amely hajbeültetésre specializálódik. A 34 éves futballista a portugál Saúde Viável vállalkozással társulva nyitja meg március 18-án a klinikát Madrid belvárosában. A hatemeletes, 2500 négyzetméteres intézmény a hírek szerint 150 alkalmazottal működik majd, kapacitása pedig napi 18 hajbeültetés lesz. A cég a jövőben Európa-szerte szeretne terjeszkedni, ennek érdekében 25 millió eurót fektetnek a vállalkozásba.

CR7 állítólag azután határozta el magát, hogy édesanyja sikeres szemöldökbeültetésen esett át. „A labdarúgás mellett szenvedélyem az egészség, a technika és a kutatás. Ezek olyan területek, amelyekben szeretnék befektetni. Azt akartam, hogy a klinika Madridban legyen, egy olyan városban, amelyben sok évig éltem” – közölte a futballista.

A Daily Mail azt is tudni véli, hogy a cég vezetésében Ronaldo barátnője, Georgina Rodriguez is részt vesz. Ezt támasztja alá az az Instagramon kedden közzétett fotó, amelyen a futballista és párja hivatalosnak tűnő iratok aláírásával foglalatoskodik. „Business day” – írta a bejegyzéshez.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Business day

Cristiano Ronaldo (@cristiano) által megosztott bejegyzés,

További tartalmak