Musorujsag
Élő Eredmények

91. percben kihagyott büntető és döntetlen a Tottenham–Arsenal rangadón

91. percben kihagyott büntető és döntetlen a Tottenham–Arsenal rangadón

MTI (Fotó: EPA)
Döntetlent hozott a két észak-londoni rivális, a Tottenham Hotspur és az Arsenal szombati rangadója az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában, így az előbbi együttes továbbra is négy ponttal előzi meg az utóbbit a tabellán.

A negyedik helyen álló vendégek Aaron Ramsey góljával szereztek vezetést a 16. percben, a hazaiak a 74. percben, Harry Kane büntetőjével egyenlítettek. A televíziós felvételek alapján a 11-es előtti pontrúgásnál több Spurs-játékos is lesről indult.

A végig feszült hangulatú meccs hajrája is tartogatott izgalmakat, az Arsenal a 90. percben ugyancsak büntetőhöz jutott, amelyet azonban Pierre-Emerick Aubameyang kihagyott, illetve Hugo Lloris, a házigazdák világbajnok kapusa kivédett. A 95. percben Lucas Torreira, az Ágyúsok középpályása egy durva belemenésért piros lapot kapott.

Az Arsenal négy meccs óta veretlen, a Tottenham pedig – amelynek vezetőedzője, Mauricio Pochettino éppen szombaton ünnepli a 46. születésnapját – három találkozó óta nyeretlen a Premier League-ben.

A Tottenhamnek ez volt az első döntetlenje a mostani szezonban, legutóbb közel egy éve, 2018 áprilisában „ikszelt” bajnoki mérkőzésen.

Premier League, 29. forduló:
Tottenham Hotspur-Arsenal 1-1 (0-1)

később:
Bournemouth-Manchester City 16.00
Brighton-Huddersfield Town 16.00
Burnley-Crystal Palace 16.00
Manchester United-Southampton 16.00
Wolverhapton-Cardiff City 16.00
West Ham United-Newcastle United 18.30

vasárnap:
Watford-Leicester City 13.00
Fulham-Chelsea 15.05
Everton-FC Liverpool 17.15

További tartalmak