Musorujsag
Élő Eredmények

Mourinho: Ő a világ legalulértékeltebb játékosa

Mourinho: Ő a világ legalulértékeltebb játékosa

m4sport.hu
A Barcelona a Király Kupa párharc után a bajnokságban is megverte a Real Madridot, ráadásul mindkét esetben a Santiago Bernabéu Stadionban. A kupában katalánok kiejtették a királyiakat, a bajnokságban Rakitic góljának köszönhetően elcsentek három pontot az örök rivális otthonából.

A portugál José Mourinho, aki korábban a Real Madrid edzője is volt, megragadta az alkalmat, hogy a horvát győztesgóljának köszönhetően végre kicsit reflektorfénybe került és kiemelje, hogy milyen kaliberű játékosról van szó esetében. Emellett az Ernesto Valverde által összerakott Barcelonáról is beszélt, amely véleménye szerint az elmúlt évek egyik legerősebb katalán csapata.

„Amit mondok, az elismerés, nem pedig kritika. Nem játszanak látványosan, de elképesztően stabil a csapat. Megkockáztatom, hogy stabilabbak, mint az elmúlt években. Tudják, hogy kell védekezni, tudják, hogy kell lezárni a területeket. Nem játszanak olyan szépen, mint ahogyan azt az emberek megszokhatták, viszont mérkőzéseket nyernek. Akkor, amikor már a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában jársz, ahol nagy csapatok várnak rád a negyed- és elődöntőben, ez egy nagyon jó út, amin járnak. Piqué és Lenglet révén egy olyan párossal bírnak Ter Stegen előtt, amely szezonról szezonra jobb és jobb lehet, illetve van még valami, amit már nagyon régóta el szeretnék mondani: számomra Rakitic a legalulértékeltebb játékos az egész világon. Egy fantasztikus játékos a legmagasabb szinten. A védekező munkája a jobb oldalon, amivel tehermentesíti Messit, elképesztő. Mérföldeket fut, a labdával fantasztikusan bánik, egyszerűen és hatékonyan teszi dolgát. Normál esetben mindig a nagy nevekről beszélünk, az ilyenekről nem. Ahhoz hogy észrevegyék, lehet, hogy az Instagramon meg az egyéb közösségi oldalakon kellene bizonyítania, mert manapság ez nagyon fontos, és ott eléggé visszafogott a srác, de nem a pályán.”

A győzelem utáni sajtótájékoztatón a csapat vezére, Valverde nagyon visszafogottan nyilatkozott és inkább arra figyelmeztetett, hogy messze még a bajnokság vége, a jó pozíció nem garancia arra, hogy az utolsó forduló után is az élen állnak, mert a vetélytársak is nagyon jók, beleértve a Realt is.

„A Real Madrid még mindig versenyben van, még nagyon sok forduló áll előttünk. Nekünk arra kell figyelnünk, hogy a Madrid összeszedhet magát és mindent megtesz, hogy a különbség csökkenjen. Természetesen az Atlético (Madrid) most közelebb áll hozzánk, ilyen esetekben jobb, ha elsődlegesen a második helyezettel foglalkozunk, főként, hogy az Atleti egy nagyon stabil csapat, amely képes sorozatban nyerni mérkőzéseket. Meglátjuk, mi lesz, messze még a bajnokság vége.”

Ez az óvatosság érthető, de olyan szempontból mégis kicsit meglepő, hogy a Barcelona a futballtörténet első csapata, amely 72 óra alatt kétszer tudta megverni a Realt a Bernabeuban, az első, amely négy, egymás utáni bajnokin le tudta győzni a királyiakat saját szentélyében, és Valverde Barcelonája 87 év elteltével az első, amely egymás után két idegenbeli El Clásicót nyert.

Borítókép: José Mourinho (Fotó: EPA/Peter Powell)

További tartalmak