Három bayernes világbajnokára nem számít ezentúl Joachim Löw

Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem számít az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a világbajnok Mats Hummelsre, Thomas Müllerre és Jerome Boatengre.

A német szövetség (DFB) keddi közleménye szerint a kapitány már közölte döntését a három Bayern München-játékossal.

„Köszönöm mindhármuknak a sok sikeres és különleges évet, amit együtt töltöttünk” – fogalmazott a kommünikében Löw.

A trió tagja volt a 2014-es világbajnok keretnek ugyanúgy, mint a tavalyi, oroszországi tornán nagy meglepetésre már a csoportkör után búcsúzó nemzeti csapatnak.

A három labdarúgó közül a két védő, a 76-szoros válogatott Boateng és a 70-szeres válogatott Hummels is 30 éves, míg a kereken 100 válogatott szereplésnél tartó támadó, Müller 29 esztendős.

 

Boateng szomorúan vette tudomásul a szakvezető döntését, mert – mint mondta – számára mindig is a legnagyobb dolog volt a válogatottban játszani, bár hozzátette, hogy megérti Löwöt. „Ezzel együtt természetesen másfajta búcsút kívántam volna magunknak. Én személy szerint meg vagyok győződve arról, hogy továbbra is képes vagyok a legmagasabb szinten teljesíteni, és ezt a jövőben meg is fogom mutatni.”












A bejegyzés megtekintése az Instagramon


Bundestrainer Joachim Löw hat mir heute in einem aufrichtigen Gespräch mitgeteilt, dass ich nicht weiter Teil des DFB-Teams sein werde, er in Zukunft jungen Spielern die Bühne bieten möchte und besonders im Hinblick auf die anstehenden Turniere der Mannschaft ein neues Gesicht geben möchte. Ich bin traurig über diese Nachricht, weil es für mich immer das Allergrößte war, mein Land zu repräsentieren. Dennoch respektiere ich den neuen Kurs und habe Verständnis für die Entscheidung des Bundestrainers. Ich war selbst jung und darauf angewiesen, dass mir ältere Spieler Platz machen. Ich persönlich bin davon überzeugt, dass ich weiterhin auf höchstem Niveau spielen kann und werde das auch in Zukunft zeigen. An die Zeit im DFB-Team werde ich immer mit großer Freude zurückblicken. Ich war immer extrem stolz, das Trikot der Nationalmannschaft tragen zu dürfen und werde vor allem den Sommer 2014 nie vergessen. Dennoch hätte ich mir natürlich einen anderen Abschied für uns gewünscht. Viel Erfolg der Mannschaft für die Zukunft!


Jerome Boateng (@jeromeboateng) által megosztott bejegyzés,




 

A németek március 20-án Wolfsburgban fogadják a szerbeket felkészülési mérkőzésen, négy nappal később pedig Hollandia vendégeként lépnek pályára a 2020-as Európa-bajnoki selejtező első mérkőzésén.