Musorujsag
Élő Eredmények
 

Southgate szerint zavaró lehet a válogatottnak, ha két angol csapat jut a BL-döntőbe

Southgate szerint zavaró lehet a válogatottnak, ha két angol csapat jut a BL-döntőbe

MTI (Fotó: EPA)
Megzavarhatja az angol válogatott felkészülését a Nemzetek Ligája elődöntőjére, ha két angol csapat is bejut a labdarúgó Bajnokok Ligája fináléjába - véli Gareth Southgate, a szigetországi nemzeti együttes szövetségi kapitánya.

Anglia június 6-án Hollandiával játssza az eldöntőt az NL-ben. A négyes finálénak Portugália ad otthont, a döntőre június 9-én kerül sor. A BL-ben június elsején, Madridban lesz a finálé. Utóbbi sorozatban jelenleg még négy angol csapat is versenyben van.

„Zűrzavaros lehet. Ha két csapatunk is bejut a Bajnokok Ligája döntőjébe, akkor a legjobb esetben is csak hétfőn kaphatjuk meg a játékosokat, csütörtökön pedig már meccsünk lesz. Ráadásul a BL-finálé érzelmi töltetével nem reális, hogy ezek a futballisták csütörtökön este harcra készek lesznek” – mondta a 48 éves szakvezető.

A Manchester United, a Tottenham Hotspur, a Manchester City és a Liverpool negyeddöntős angol részről a legrangosabb európai klubsorozatban. Southgate mostani, Európa-bajnoki selejtezős keretében 13 olyan labdarúgó van, aki a négy egyesület valamelyikének játékosa.

A Bajnokok Ligája-negyeddöntő pénteken 12 órakor kezdődő sorsolását az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

További tartalmak