Musorujsag
Élő Eredmények

Az MU mindenáron megszerezné a világ legjobb tinijét

Az MU mindenáron megszerezné a világ legjobb tinijét

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
Sajtóhírek szerint a Manchester United szeretné nagy igazolással kezdeni a nyarat, ezért a klub minden követ megmozgat, hogy az Old Traffordra csábítsa a Dortmund csodatinijét, Jadon Sanchót.

A városi rivális Manchester City akadémiáján pallérozódó 18 éves angol játékost a Goal 2019-ben a legnagyobb futballtehetségnek választotta (Vinícius Juniort és Callum Hudson-Odoit megelőzve), és nem véletlenül.

A szélső 2017 nyarán igazolt a Dortmundba, a mostani Bundesliga-szezonban pedig valósággal remekel, 26 bajnokin 8 gólt és 15 gólpasszt jegyez, teljesítményével pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Ruhr-vidéki csapat 26 fordulót követően még mindig versenyben van a bajnoki címért.

Játékával Sancho az angol válogatott szövetségi kapitányát, Gareth Southgate-et is meggyőzte, a tréner ősz óta már háromszor postázott meghívót a szellőléptű támadónak, aki bizony az MU figyelmét is felkeltette.

A Vörös Ördögöknek nagyon kéne egy jobbszélső, ezért a klubnál úgy döntöttek, „mindent elkövetnek, hogy a nyáron leigazolják” az ördöngös tinit – állítja egy Unitedhez közeli forrás.

Jadon Sancho a Bajnokok Ligájában sem rettent meg (Fotó: EPA/NEIL HALL)

Az Evening Standard úgy tudja, az angol rekordbajnok 80 millió fontot fizetne a Dortmundnak Sanchóért.   

Az üzlet össze is jöhet, a City ugyanis elkövette azt a hibát, hogy mikor az angol játékost eladták a németeknek, nem raktak egy Brahim Diazéhoz (a spanyol futballista most télen igazolt a Citytől a Real Madridba, de a szerződése kizárja, hogy a Blancók valaha leüljenek tárgyalni a Uniteddel) hasonló záradékot a szerződésébe, ami kizárná, hogy sajátnevelésű játékosuk a városi rivális MU-ban kössön ki.   

Sancho egyébként nagyon motivált, már most arról álmodik, hogy egyszer megnyeri az Aranylabdát, és a City szélsője, Raheem Sterling szavai is azt támasztják alá, jó boltot csinálna vele a Manchester United.

„Amikor először láttam velünk edzeni, nagyon boldog voltam, hogy egy ilyen tehetséget láthatok. Egyszer jobbhátvédet játszottam ellene egy felkészülési meccsen, és úgy megforgatott, hogy majdnem hanyattestem. Nagyon nagy tehetség. Olyan szeretnék lenni, mint ő” –áradozott Sanchóról Sterling.

További tartalmak