Musorujsag
Élő Eredmények

Mourinho nem lesz szövetségi kapitány

BeIn Sports
Nyáron szeretne visszatérni José Mourinho, aki a Manchester United kispadjáról történt decemberi felállítása óta nem dolgozik edzőként. Az 56 éves portugál tréner ugyanakkor egyelőre vár a megfelelő ajánlatra.

Mourinho a BeIn Sportsnak adott interjúban azt mondta, hogy „három vagy négy” állásajánlatot már visszautasított december óta, jelenleg pedig „készül” a következőre. „Júniusban szeretnék visszatérni egy új csapatnál és megkezdeni a felkészülést az új szezonra.”

A korábban a Portónál, a Chelsea-nél és az Internél is dolgozó edző úgy fogalmazott, hogy „egyáltalán semmi” nem hiányzik neki, de „nem nyaral vagy unatkozik semmit téve”. „Dolgozom és felkészítem magam a következő feladatra” – tette hozzá.

A Special One nem árulta el, melyik klubnál várható a visszatérése. „Pontosan tudom, hogy mit nem akarok. Azt is tudom, hogy mit akarok, de nem egy konkrét klubot értek ez alatt, hanem a munka jellegét.”

Mourinho ugyanakkor kizárta, hogy valamelyik válogatottnál vállaljon munkát. Arra a kérdésre ugyanis, hogy láthatjuk-e őt a 2020-as katari világbajnokságon szövetségi kapitányként, ezt válaszolta: „Nem hiszem. Én a napi szintű futballt szeretem, a midennapos munkát, az egyszerre sok sorozatot. Szeretem a meccseket és klubszinten szeretnék maradni.”

További tartalmak