Musorujsag
Élő Eredmények

Zidane a kezdetekről: Nem játszottam a hülyegyereket, aki bárokba jár

Zidane a kezdetekről: Nem játszottam a hülyegyereket, aki bárokba jár

m4sport.hu/Record
Zinedine Zidane játékosként és edzőként egyaránt a csúcsra ért. Abban, hogy ilyen sikeres pályafutást tudhat magáénak, komoly szerepe van a szüleinek, akinek örökké hálás lesz a francia legenda.

Zidane játékosként egyszer kapta meg az Aranylabdát, világ- és Európa-bajnok, egy Bajnokok Ligája trófeát is begyűjtött. Utóbbit edzőként háromszor is megnyerte a Real Madridban. A 46 éves edző visszaemlékezett a kezdetekre, ahogyan arra is, mennyit is köszönhet szüleinek.

Fiatalon nem szeretett iskolába járni, saját bevallása szerint sem volt mintagyerek, de azok után, hogy édesapjától megkapta az engedélyt, hogy az álmait kövesse, mindent megtett annak érdekében, hogy ne okozzon csalódást szüleinek.

„Régebben ahhoz, hogy játszhass, nagyon jónak kellett lenned. Nagyon nehéz volt az indulás. Manapság, ha meglátnak benned egy szikrányi tehetséget, azonnal megkapod a lehetőséget. Elég sok problémám volt az iskolában, mert az egyetlen dolog, ami lekötött, az a foci volt. A szüleim sosem kritizáltak, de jól tudtam, hogy a hozzáállásom a dolgokhoz közel sem ideális. Egy nap leültettek, és azt mondák nekem: ≪Tudjuk,hogy mi jár a fejedben.Csináld azt,amit igazán szeretnél≫. Így, miután megkaptam a szüleim engedélyét, mindent beleadtam. Amikor a Cannes-hoz érkeztem, és láttam a játékosokat edzeni, biztos voltam abban, hogy ez az, amit akarok” – emlékezett vissza kezdetekre Zidane.

Akkora lökést adott ez neki, hogy az egész életét a labdarúgásnak vetette alá.

„Attól a pillanattól kezdve azért harcoltam, hogy én legyek a legjobb. Időt szakítottam a pihenésre, és nem játszottam a hülyegyereket, aki a bárokban tölti a fél életét. Mindent kiadtam magamból, mert kötelességemnek éreztem. Büszkévé akartam tenni a szüleimet” – magyarázta a francia labdarúgás történetének egyik legjobbja, hogy milyen mély kapcsolat fűzte szüleihez.

Borítókép: Zinedine Zidane (Forrás: Zidane - Instagram)

További tartalmak