Musorujsag
Élő Eredmények

Zidane is megszólalt Pogba-ügyben

BBC
Zinedine Zidane nagyon kedveli Paul Pogbát, aki szerinte „mindent meg tud csinálni a pályán”, és akit el is tud képzelni a Real Madrid színeiben – írja a BBC.

A királyi gárda francia vezetőedzőjét azért kérdezték honfitársáról, mert a nemzetközi sajtó szerint van rá esély, hogy Pogba nyáron a Manchester Unitedtől a Real Madridhoz igazol.

„Személyesen ismerem őt – mondta Zidane a vasárnapi, Huesca elleni spanyol bajnoki előtt. – Egy olyan középpályás, aki azt is tudja, hogyan kell védekezni, és azt is, hogyan kell támadni. De nem az én játékosom, a Manchesternél van.”

Zinedine Zidane a Real Madrid – Huesca meccs előtti sajtótájékoztatón 2019. március 31-én (Fotó: EPA/Juanjo Martin)

A tréner hozzátette ugyanakkor, hogy Pogba az MU után csatlakozhatna akár a Real Madridhoz is. „Mindig is mondta, hogy a Manchester után a Madrid is érdekli. Úgyhogy ha egyszer véget ér a manchesteri pályafutása, miért ne jönne Madridba?”

A 26 éves középpályás nemrég arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy a Real Madrid „a világ egyik legnagyobb klubja és minden labdarúgó számára egy álom”, ezt a kijelentést pedig sokan úgy dekódolták, hogy a 26 éves középpályás felajánlotta magát Zidane-nak.

Paul Pogba a Manchester United – Watford bajnokin 2019. március 31-én (Fotó: EPA/Nigel Roddis) Paul Pogba a Manchester United – Watford bajnokin 2019. március 31-én (Fotó: EPA/Nigel Roddis)

A francia L’Équipe a héten arról írt, hogy értesüléseik szerint a Real Madrid 500 millió eurót (körülbelül 160 milliárd forint) szán játékosvásárlásra a nyári átigazolási szezonban, a kiszemeltek között pedig – Kylian Mbappé és Eden Hazard mellett – Pogba is szerepel.

A Manchester United csütörtökön véglegesített vezetőedzője, Ole Gunnar Solskjaer ugyanakkor a csapat sikeres jövője szempontjából kulcskérdésnek nevezte Paul Pogba – és Marcus Rashford – megtartását.

Ezzel kapcsolatban David Moyes, a Vörös Örgödök korábbi menedzsere azt mondta a BBC-nek, hogy a Manchester United „nem enged távozni játékost, hacsak nem akarja, hogy távozzon.” „Nagyon profik, és biztos vagyok abban, hogy amelyik játékost meg akarják tartani, azt meg is fogják tartani” – nyilatkozta az 55 éves tréner, aki 2013-ban Sir Alex Fergusont követte a kispadon kilenc hónap erejéig.

További tartalmak