Musorujsag
Élő Eredmények

Labdarúgó Európa Bajnokság
Élő stream csatornák X

A horvátok spanyol csatárt honosítanának

Marca
Állítólag már Kolinda Grabar-Kitarovic államfővel is felvette a kapcsolatot a Horvát Labdarúgó Szövetség, a Dinamo Zagreb spanyol játékosa, Dani Olmo honosítási ügyében.

A 20 éves, támadó középpályásként és szélsőként jeleskedő Olmo 2014-ben a Barcelona utánpótlásából érkezett a Dinamóhoz, ahol 2015 januárjától számolnak vele az első keretnél.

Dani Olmo (feketében) a Barca utánpótlásában kezdett, de a Dinamo Zagrebben vált felnőtt labdarúgóvá (fotó: EPA/MIGUEL A. LOPES)

Ebben a szezonban alapember a bajnokságot vezető, az Európa Ligában a nyolcaddöntőig jutó együttesben, összesen 34 meccsen jutott szóhoz, 6 gól és 8 gólpassz fűződik a nevéhez. És kimagasló játék, ami Zlatko Dalic szövetségi kapitánynak is szemet szúrt a Marca szerint. Az elnökasszonynál már érdeklődött is, miként kaphat horvát állampolgárságot a kiszemeltje.

„Tekintettel a képességeire, nagy tehetséget veszítenénk el, ezért készen állok lehetőséget adni a számára. Egyszer már hibát követtünk el, mikor elszalasztottuk az esélyt Zlatan Ibrahimovic honosítására, Dani Olmóval nem szeretnénk így járni” – idézte a lap Dalicot, akiben élénken él, hogy szövetsége későn kapcsolt a svédek korszakos egyéniségének esetében, pedig horvát édesanyja révén akár a piros kockás mezt is választhatta volna.

Mégis könnyen meglehet, hogy ezúttal is hoppon maradnak a magyar válogatott Európa-bajnoki selejtezős riválisánál, ugyanis Olmo már játszott tétmeccsen a spanyol U17-es válogatottban, ez pedig kizáró ok, mivel a FIFA honosítási kritériumai szerint ezután csak azt a nemzetet képviselheti, amelynek abban a pillanatban ő vagy felmenői állampolgárai voltak. Ez megegyezik Loïc Nego esetleges magyar válogatottságának helyzetével, mindkettőnél az egyedi elbírálás jelenthet megoldást.

A zágrábiak játékosa egyébként márciusban a spanyol U21-es csapatban lépett pályára, de a Románia (1–0) és az Ausztria (3–0) elleniek felkészülési mérkőzések voltak, szóval ezek nem szólnának Dalic terve ellen, aki a nem túl meggyőző selejtezős kezdés, a budapesti verség után jelezte, új arcokkal igyekszik majd felrázni a világbajnoki-ezüstérmesekre épülő keretét.