Musorujsag
Élő Eredmények

A 96. percben emberhátrányban mentett pontot a Getafe

mti
A kiesés elől menekülő Valladolid hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért harcoló Getafe együttesével a spanyol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

A vendégek Mathias Olivera kiállítása miatt több mint fél órát emberhátrányban futballoztak, de így is a 96. percben egyenlíteni tudtak.

A hatodik helyen álló Valencia 3-1-re legyőzte a vendég Levantét, a hazaiak ezzel továbbra is nagy harcban vannak a Bajnokok Ligája-szereplést jelentő negyedik helyért, melyet jelenleg a Sevilla foglal el, három ponttal megelőzve a Valenciát.

A Real Sociedad otthon 1-1-es döntetlent játszott az Eibarral. A hazaiak az első percben szereztek vezetést, a vendégek a 85. percben egyenlítettek. Az elmúlt négy fordulóban mindkét csapat 5-5 pontot szerzett.

A Villarreal 1-0-ra nyert annak a Gironának a vendégeként, amelyik október vége óta képtelen nyerni házigazdaként a La Ligában, azóta öt döntetlen mellett – a legutóbbi hét fellépésén – hatodszor maradt alul.

Az Athletic Bilbao 3-2-re legyőzte a vendég Rayo Vallecanót. A vendégcsapat az 52. perctől emberhátrányban játszott – Luis Advincula három perc alatt kapott két sárga lapot –, a hazaiak akkor már 2-1-re vezettek. A kieső helyen lévő Vallecano 16. idegenbeli mérkőzésén a 12. vereségét szenvedte el a szezonban, sorozatban a hatodikat.

La Liga, 32. forduló:
Girona-Villarreal 0-1 (0-1)
Real Sociedad-Eibar 1-1 (1-0)
Athletic Bilbao-Rayo Vallecano 3-2 (1-1)
Real Valladolid-Getafe 2-2 (1-1)
Valencia-Levante 3-1 (1-0)

szombaton játszották:
Sevilla-Real Betis 3-2 (1-0)
Huesca-Barcelona 0-0
Espanyol-Alavés 2-1 (1-0)
Atlético Madrid-Celta Vigo 2-0 (1-0)

hétfőn játsszák:
Leganés-Real Madrid 21.00

A tabella:
1. Barcelona 32 81-31 74 pont
2. Atletico Madrid 32 47-21 65
3. Real Madrid 31 55-37 60
4. Sevilla 32 54-39 52
5. Getafe 32 40-29 51
6. Valencia 32 36-27 49
7. Athletic Bilbao 32 36-37 46
8. Deportivo Alaves 32 33-40 45
9. Real Betis 32 38-43 43
10. Real Sociedad 32 38-39 41
11. RCD Espanyol 32 37-46 41
12. Eibar 32 42-44 40
13. Leganes 31 31-35 40
14. Girona 32 33-44 34
15. Villarreal 32 40-45 33
16. Levante 32 45-59 33
17. Celta Vigo 32 45-55 32
18. Real Valladolid 32 26-45 31
19. Rayo Vallecano 32 36-57 27
20. Huesca 32 35-55 25

További tartalmak