Musorujsag
Élő Eredmények

Sadio Mané Liverpool-legenda szeretne lenni

Sadio Mané Liverpool-legenda szeretne lenni

m4sport.hu/liverpoolecho.co.uk
Szerte Európában olvasni annak lehetőségéről, hogy Sadio manét megkörnyékezte a Real Madrid, márpedig, ha a spanyol klub megkörnyékez valakit, akkor az esetek többségében előbb vagy utóbb a hispán fővárosban köt ki a kiszemelt illető. Ugyanakkor a Liverpool szenegáli támadója határozottan állítja, hogy ő a Vörösöknél akar maradni, elsősorban a csapat menedzsere, Jürgen Klopp miatt.

Sadio Mané a Liverpool honlapjának adott interjút, amelyben megerősítette maradási szándékát, illetve arról beszélt, hogy még évekig szeretne dolgozni Jürgen Klopp kezei alatt, akit csodál. Úgy érzi, hogy a német szakember segítségével a Liverpool legendái közé emelkedhet.

Rég nem látott, kimagasló szezont fut a Liverpool. A Vörösök az angol bajnokság első helyén állnak, két ponttal megelőzve a Manchester Cityt, amely viszont egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Emellett a Bajnokok Ligájában óriási esélye van a csapatnak, hogy a legjobb 4 közé kerüljön, hiszen a negyeddöntő odavágóján 2-0-s előnyt szerzett a portugál FC Portóval szemben. Szerdán este Portugáliában harcolhatja ki helyét a legjobb négyben, ahol már várja a Barcelona.

A szenegáli szélső azt mondta, hogy egyik legnagyobb álma teljesülne, ha sikerülne a duplázás, vagyis megnyerni a Premier League-et és a BL-t.

A Liverpool idei szárnyalásából komoly részt vett ki Mané. Legutóbb hétvégén, a Chelsea elleni bajnokin mutatta meg, mennyire fontos láncszeme a Klopp által összeállított gépezetnek, a londoniak 2-0-s legyőzéséből góllal vette ki részét, így már 21 találatnál tart a szezonban.

Nem csupán remek formája irányította a Real Madrid figyelmét a támadóra, hanem az is, hogy a királyiakat kispadján újra Zinedine Zidane ül, aki nagy tisztelője a Pool-csatárnak.

Florentino Péreznek nem lesz egyszerű megszerezni Manét, aki amellett, hogy rengeteg pénzbe kerülne, idén hosszabbította meg szerződését az angol klubbal, és esze ágában sincs távozni. Jól érzi magát az Anfield Roadon, részese szeretne lenni a Liverpool már komolynak mondható történelmének, ráadásul őszinte csodálója trénerének, Jürgen Kloppnak.

„Hogy őszinte legyek, ő egy nagy ember, ezt mindenki láthatja, merem állítani, hogy egy csodálatos személyiség is” – kezdte mondandóját edzőjéről, Kloppról.

„Minden játékosát szereti, ráadásul mindegyikkel közeli a kapcsolata. Az tagadhatatlan, hogy nagyon sokat követel, de senkire nem helyez túlzott terhet. Egyszerűen csak annyit kér tőlünk, hogy hozzuk ki magunkból a legjobbat, és élvezzük is azt. Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos. A kezei alatt mindenki képes volt fejlődni, ez jól látható. Ráadásul mindannyian nyitottak vagyunk arra, hogy ez így maradjon még évekig, mert fontos a számunkra” – folytatta mestere méltatását.

Mané 2016 nyarán érkezett a csapathoz a Southamptontól, azóta már túl van századik mérkőzésén a Vörösök mezében, ami nagyon sokat jelent a számára.

„Természetes, hogy egy legenda szeretnék lenni, ráadásul nem csupán a Liverpool számára, hanem az egész Premier League-et figyelembe véve. Ez a célom, és én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ezt el is érjem. Az, hogy elértem a száz mérkőzést, rengeteget számít nekem. Ennyit játszani egy ilyen történelmi klubban, mint a Liverpool, egészen felfoghatatlan dolog. Már többször elmondtam, hogy boldog vagyok, amiért egy ilyen csapat tagja lehetek, minden egyes napját élvezem. Mindent hajlandó vagyok megtenni annak érdekében, hogy nyerjek valamit ezzel a klubbal” – nyilatkozta Mané.

A BL nyolcaddöntőjében a Bayern Münchennek lőtt idegenbeli duplájával ő minden idők legeredményesebb labdarúgója a Poolnak a kiírásban, az idegenben szerzett gólok tekintetében. Olyan játékosokat előzött meg, mint az egyértelmű klublegendának tekinthető Steven Gerrardot, vagy támadótársát, Roberto Firminót.

Szerdán este egy számára kedves helyszínre látogathat, hiszen tavaly a Dragao Stadionban mesterhármast ért el, amikor csapata 5-0-ra verte a Portót. Most akár gyarapíthatja góljainak számát.

A portói után talán még nehezebb feladatok várnak a csapatra, céljaik elérésének érdekében, hiszen a klubnál mindenki azért dolgozik, hogy sikerüljön a duplázás, vagyis a bajnoki és a BL-diadal.

„Mi játékosok nyugodtak vagyunk, kifejezetten élvezzük jelenlegi pozíciónkat. Tudjuk, hogy mit kell tennünk, hogy elérjük nagy céljainkat a szezon végéig. Nagy dolog lenne ezeket elérni, mindenki álma ez a klubban. Amit csak lehet, megteszünk ennek alárendelve, koncentrálunk a feladatainkra, és maradéktalanul hiszünk abban, hogy képesek lehetünk elérni céljainkat” – mondta határozottan Mané.

Borítókép: Liverpool, 2019. április 9. Sadio Mane, a Liverpool (k), valamint Jesus Corona (b) és Maxi Pereira, az FC Porto játékosa a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésen a liverpooli Anfield Stadionban 2019. április 9-én. MTI/AP/Dave Thompson

További tartalmak