Musorujsag
Élő Eredmények

Mbappé durvult, Neymar meglegyintett egy szurkolót

m4sport.hu
A PSG kétgólos előnyről, tizenegyesekkel veszítette el a Francia Kupa döntőjét, de amíg az eredmény csak kínos, addig két legnagyobb sztárjának Kylian Mbappénak és Neymarnak a viselkedése botrányos volt.

Kettejük húzása közti különbség, hogy az ifjú francia világbajnok a pályán durvult, míg brazil társa a lefújás után egy szurkolóval.

Mbappé a 118. percben szándékosan, irgalom nélkül és teljesen indokolatlanul taposott ellenfele, Damien Da Silva lábszárára. Kétség sem férhetett a piros laphoz.

Nem sokkal később a Rennes tizenegyesekkel legyőzte a párizsi együttest, pedig a 21. percben már kettővel vezettek Neymárék, ráadásul a brazil év eleji sérülése óta először kezdőként kapott lehetőséget, és nem tétlenkedett, gólpassza után látványos góllal jelentkezett. A teljesítményére nem is lehetett panasz, de ezúttal is bemutatta – egyébként egyértelmű és kemény szabálytalanságot követően – látványos fetrengéseinek egyikét, és az ellenfél időhúzását is teátrális körülmények között tette szóvá.

Indolens viselkedésének a lelátón ért a csúcsára, mikor az ezüstérmekért lépcsőzve nem bírta elviselni, hogy egy telefonjával kamerázó szurkoló egyesével beszól a PSG-játékosoknak. Mikor Neymar mellé ért előbb a telefonját tolta odébb, majd némi kölcsönös szájkarate után egyszerűen meglegyintette a magáról szintén kicsit sokat képzelő nézőt. Aki állítólag Buffont retardáltnak, Verrattit rasszistának nevezte, míg Neymart lekezelő megszólítás után arra kérte, tanuljon meg focizni.

Neymar később elnézést kért az Instagramon. Mint írta, nem kérdés, hogy hibázott, „de mindenkinek vér folyik az ereiben” – tette hozzá, hogy nem feltétlen egyszerű higgadt maradni ilyen esetben.

Ez a nap aligha kerül be a PSG aranykönyveibe, hiszen azon túl, hogy Neymar a fiatal csapattársainak is beszólt, hogy itt lenne az ideje, ha nagyobb tisztelettel viseltetnének a tapasztaltabb játékosok és a szakmai stáb iránt, a klub elnöke, Nasszer al-Kelaifi látványosan nem akart kezet nyújtani Hatem Ben Arfának, a Rennes támadójának, akivel nem ápoltak jó viszonyt mikor Párizsban futballozott. Azaz, amikor oda kötötte a szerződése, mert jobbára a keretből kirakottan tengette mindennapjait.

További tartalmak