Musorujsag
Élő Eredmények

Könnyek között búcsúzott a Bayern brazilja

mti
Elhagyja a Bayern Münchent, de még nem tudja, hol folytatja labdarúgó-pályafutását a brazil Rafinha.

„Brazíliában vagy Európában még játszani szeretnék, de még nem tudom, hogy hol. Majd a szezon vége után döntök – mondta keddi sajtótájékoztatóján a 33 éves védő. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú ideig szerepelek majd Németországban” – tette hozzá a játékos, aki 2011 óta a bajorok futballistája, a szerződése pedig az idény végén lejár.

Rafinha 2005-ben igazolt hazájából az FC Schalke 04-hez, 2010-ben egy szezont a Genoánál töltött, majd következtek a müncheni évek.

Az érzelmes keddi sajtótájékoztatón mások mellett jelen volt a csapatkapitány Manuel Neuer, valamint Thomas Müller és Franck Ribéry is, Rafinha pedig a könnyeivel küszködve beszélt.

„Már olyan régóta együtt vagyunk, ezek az emberek nagyon fontosak a számomra” – nézett őt megtapsoló játékostársaira a hátvéd, aki anyanyelvén köszönetet mondva így búcsúzott: „Obrigado, mindent köszönök!”.

További tartalmak