A Barcelona 100 milliós álmai két játékos esetében

Ugyanaz az összeg, mégis mennyire más megközelítéssel. Az egyiktől megszabadulnának, a másik megtartanák, de van az az összeg, amiért elengedik. Az egyik komoly ráfizetés, másik jelentős bevétel lehetne. A háttérben két fiatal figyelheti feszülten a fejleményeket, hiszen ők jöhetnének ki győztesen, ha Philippe Coutinho és Nélson Semedo elhagyná a Barcelonát.

Phillipe Coutinho nem lopta be magát a Camp Nou szurkolóinak szívébe. (Fotó: EPA/ANDREU DALMAU)
A barcelonai Sport információi szerint a katalán klub a nyári átigazolási időszak folyamán mindenképpen szeretné értékké tenni a brazil Coutinhót, aki nagy dirrel-durral érkezett a Barcához a Liverpooltól 145 millió euróért, de közel sem nyújtotta azt a teljesítményt, ami az angol klubnál annyira meggyőzőnek tűnt.

A világ nagyot fordult 2018 januárja óta. Alap-, még inkább húzóembernek vásárolták, ehhez képest Ernesto Valverde irányítása alatt gyakorlatilag kijátszotta magát a kezdőből. A klub most azt reméli, hogy sikerül eladni 100 millióért, vagyis bevállalná, hogy 45 milliót bukik rajta. Többet viszont nem hajlandó, ha kevesebbet kínálnak a brazilért, akkor inkább megtartja.

Közben egy fiatal, mindössze 19 éves srác figyeli, mi lesz Coutinho sorsa, hiszen hasonló szerepkörben nem mozog idegenül a pályán, ráadásul saját nevelés. Ő Riqui Puig, akitől sokat remél a Barcelona vezetése. Egyesek már most a kis Iniestának titulálják.

A másik esetleges 100 milliós tétel a szélső, Nélson Semedo. akit a katalán gárda 2017 nyarán vásárolt 37,5 millió euróért a Benficától. A madridi Marca arról ír, hogy várhatóan távozik a nyár folyamán, hisz nem sok játéklehetőséget kapott, ugyanakkor a barcelonai Mundo Deportivo egy klubhoz közeli forrásra hivatkozva azt írja, hogy a vezetőknek esze ágában sincs eladni a portugált.

Ugyancsak az MD számol be arról, hogy Valverde kulcsszerepet szánna a védőnek a következő szezonban, ezért sem valószínűsíthető a távozása. Maga az elnök, Josep Maria Bartomeu is azt mondta korábban, hogy nem hajlandó tárgyalni egyetlen klubbal sem a játékos eladásáról.

Ugyanakkor kereslet van a nyolcszoros portugál válogatott hátvédre, akinek a kivásárlási ára kereken 100 millió euró. Ez már egy olyan tétel lenne, amiért érdemes leülni egy másik klub képviselőjével.

Főként annak tükrében, hogy a jobb hátvéd posztján ott toporog a háttérben egy 20 éves szenegáli tehetség, Moussa Wagué, akiben Puighoz hasonlóan a jövő Barcájának alapemberét látják a klubban.

Semedo jó vásár volt, de nem omlik össze a jobbszárny távozása esetén, pláne, hogy Sergi Roberto még mindig inkább első számú opciója Valverdének a védelem ezen oldalán.