Musorujsag
Élő Eredmények

Sorozatban harmadszor választották a legjobbnak Marozsán Dzsenifert

Sorozatban harmadszor választották a legjobbnak Marozsán Dzsenifert

m4sport.hu
A francia női labdarúgó-bajnokságban szereplő Lyon játékosát, Marozsán Dzsenifert választották az idény legjobbjának.

A magyar származású játékos 2016-ban az FFC Frankfurttól igazolt Franciaországba, ahol a 2016/2017-es, a 2017/2018-as és most a 2018/2019-es szezonban is az idény legjobbjának választották.

Marozsán néhány napja góllal segítette csapatát a Groupama Arénában megrendezett Bajnokok Ligája-döntőn megszerezni sorozatban a negyedik trófeát.

A 27 éves sportoló is negyedik BL-címének örülhetett: a Frankfurttal 2013-ban ért a csúcsra, majd a Lyonnal Budapesten már harmadszor ünnepelhetett.

Marozsán Dzsenifer, aki a budapesti BL-döntő után meghatódottan nyilatkozott, most saját Facebook-oldalán osztott meg egy fényképet az újabb örömhírről.

„El vagyok árasztva örömhírekkel. Szavakkal nem tudom elmondani, mennyire büszke vagyok. Ez a harmadik évem Franciaországban és harmadszor választottak a szezon legjobbjának. Óriási megtiszteltetés ebben a bajnokságban játszani. Nagyon köszönöm az elismerést” – írta a fotóhoz a magyar származású labdarúgó.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Könnyekig hatódott Marozsán Dzsenifer a budapesti BL-döntő után
A Lyon női labdarúgócsapata sorozatban negyedszer gyűjtötte be a BL-trófeát és a Barcelona ellen 4–1-re megnyert Budapesten rendezett döntőben külön öröm volt látni Marozsán Dzsenifert, aki a mérkőzés első gólját már az ötödik percben megszerezte.
Külföldi futball
Marozsán Dzseniferék lelépték a Barcelonát a budapesti BL-döntőben
Az Olympique Lyon csapata nyerte a női labdarúgó Bajnokok Ligáját, miután a finálé első gólját szerző, magyar származású Marozsán Dzsenifert soraiban tudó franciák 4–1-re legyőzték a Barcelonát a budapesti Groupama Arénában rendezett szombati döntőben. A Lyon zsinórban negyedik, története hatodik BL-címét szerezte.
Külföldi futball