Musorujsag
Élő Eredmények

„Isten hozott itthon” - a Real Madrid bemutatta Hazard-t

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
A Real Madrid csütörtökön bemutatta eddigi legnagyobb nyári igazolását, a belga Eden Hazard-t.

A 28 éves támadó átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon, majd a stadionba érkezve aláírta ötéves szerződését.

A klub történetében Cristiano Ronaldo 2009-es bemutatásán gyűlt össze a legnagyobb tömeg, akkor 70 ezren voltak kíváncsiak a Real nyári bombaigazolására.

Szó se róla, Hazard érkezése is felcsigázta a szurkolókat, akik már a kapunyitáskor tömött sorokban álltak, majd szépen megtöltötték a Santiago Bernabéut, becslések szerint körülbelül 50 ezren várták, hogy új kedvencük, a friss Európa Liga-győztes belga klasszis kifusson a gyepre habfehér mezében.

A belga csillag természetesen köszöntötte a publikumot,

és a Real címer is megkapta a neki kijáró csókot.


A bemutatáson Florentino Pérez klubelnök elmondta, igazi gyöngyszemet szerződtettek és megköszönte a Chelsea-nek, hogy elenegdték a futballistát.

„Köszönjük a Chelsea-nek, hogy nem gördített akadályt az elé, hogy valóra váljon ez az álom. Isten hozott a Real Madridnál, isten hozott itthon” – üdvözölte új támadóját a sportvezető.

„Nagyon várom, hogy végre pályára léphesseka Real Madridban, gyermekkori álmom vált azzal valóra, hogy most itt vagyok. Olyan keményen fogok dolgozni, ahogy csak bírok, hogy bizonyítani tudjak. 28 éves vagyok, egy futballista pedig 27 és 33 éves kora között van a csúcson, most pedig a világ legjobb klubjában vagyok, és ennek megfelelően a világ legjobb játékosa szeretnék lenni” – mondta a Hazard, aki viccesen megjegyezte, chelsea-s csapattársán, a horvát Mateo Kovacicon keresztül üzent Luka Modricnak, hogy lehetne-e övé a 10-es mez, de végül a hetest kapta, amivel teljesen elégedett, hiszen neki a szám nem fontos.

Hazard-ért 100 millió eurót fizetett a Real Chelsea-nek, éves fizetése nettó 11 millió euró lesz, amivel Sergio Ramos mögött (12 millió euró) a klub második legjobban kereső játékosa.

A Madrid alaposan belehúzott a nyáron, már 303 millió eurót költött, ugyanis a belga klasszison kívül megszerezte Luka Jovicot, Éder Militaót, Ferland Mendyt és Rodrygót is, és lehet, hogy még nincs itt a vége, mert a tömeg Hazard bemutatásakor azt skandálta, „Mbappét akarjuk!”.

További tartalmak