Musorujsag
Élő Eredmények

Alaposan megnőtt a Liverpool értéke Klopp érkezése óta

m4sport.hu
A bajnoki címre 30 éve vágyakozó csapatnál újabb érvet találtak, hogy idén miért jöhet össze. Ha ez nem is biztos, de az igen, a csapat értéke jelentősen megnőtt az elmúlt években.
 Trent Alexander-Arnold két éve egymillió eurót sem ért, mostanra 80 millió. EPA/PETER POWELL

Csütörtökön elkészítették az angol labdarúgó-bajnokság sorsolását. Az első forduló rögtön egy Chelsea-Manchester United rangadóval indul, de a szezon első meccsét a Liverpool játssza, Klopp együttese a Norwich City vendége lesz.

Ez némi reményt adhat a Pool szurkolóinak, akik 1990 óta várnak az újabb bajnoki címre. Legutóbb már nagyon közel jártak hozzá, végül egy ponttal maradtak le a Manchester City mögött, hogy aztán a BL-győzelemmel vigasztalódjanak.

De miért adhat reményt már az első forduló? Az utolsó alkalom, amikor a Liverpool a Norwich vendégeként kezdte a bajnokságot, az 1976-77-es szezon volt és akkor a végén az Anfield Roadra került a bajnoki cím.

Ráadásul akkor úgy lett bajnok Bill Shankly csapata, hogy a végén egy ponttal előzte meg a Manchester Cityt. Nem mellékesen a Klopp-éra egyik legnagyobb meccsét éppen a Kanárik ellen játszotta a Pool 2016 januárjában, amikor 1-3-ról felállva 5-4-re tudott nyerni a 95. percben szerzett győztes góllal.

Ha bajnoki címnek nem is örülhettek a közelmúltban a Pool szurkolói, gazdasági sikert annál komolyabbat elkönyvelhettek. A transfermarkt.co.uk adatai alapján amikor Klopp átvette a csapat irányítását, a játékoskeret összértéke 400 millió euró környékén volt, mostanra viszont már 1.1 milliárd euró.

Ehhez a sikerhez az is kellett, hogy csak az elmúlt évben a Premier League 10 legnagyobb értéknövekedést bemutató játékosa közül 4 is a Poolhoz tartozik. A legjobb példa a fejlődésre Trent Alexander-Arnold példája, akinek értéke két éve még az egymillió eurót sem érte el, mostanra pedig 80 milliót ér.

További tartalmak