Maurizio Sarri a Juventus edzője - hivatalos

Az olasz Maurizio Sarri távozott a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról, és átveszi a Juventus irányítását - jelentette be hivatalos oldalán a torinói klub.

Újra Olaszországban dolgozhat Maurizio Sarri, aki Massimiliao Allegrit váltja a Juventus kispadján. Az olasz szakember hároméves szerződést kötött a Zebrákkal.

Sarri egy év után távozik a Premier League-ben szereplő Chelsea-től, mellyel a bajnokságban harmadik helyen végzett, az Európa-ligát pedig megnyerte.
A Chelsea klubigazgatója, Marina Granovszkaja elmondta, az Európa-liga döntőjét követő tárgyalások során Maurizio Sarri világossá tette, hogy nagyon szeretne visszatérni hazájába, mert ismét közelebb akar lenni a családjához.

A 60 éves nápolyi születésű tréner 2012-től tevékenykedett az olasz élvonalban. Három évig az Empolit irányította, majd szülővárosába, a Napolihoz szerződött. A Kékeknél is három évig edzősködött, két szezonban is szerepelhettek a Bajnokok Ligájában, mindkétszer egészen a csoportkörig jutottak. A 2015/2016-os szezonban második lett a csapattal a Serie A-ban és klubrekordot jelentő 91 pontot ért el.

A Juventus májusban jelentette be, hogy az idény végén, öt év után távozik a kispadról Massimiliano Allegri.