Bejelentette visszavonulását Arjen Robben

Befejezi sportolói karrierjét Arjen Robben, a hollandok világbajnoki ezüstérmes, Bajnokok Ligája-győztes labdarúgója.

A 35 éves szélső tíz szezon után a legutóbbi idény végén búcsúzott el a Bayern München együttesétől és egészen mostanáig mérlegelte lehetőségeit. Sajtóhírek szerint Kínából és Hollandiából is voltak ajánlatai, mégis úgy határozott, befejezi pályafutását.

„Rengeteget gondolkodtam az elmúlt hetekben – kezdte a holland sajtóhoz eljuttatott közleményét a BL-győztes a 35 éves sztárfocista. – Ahogy mindenki tudja, tudatosan hagytam időt arra, hogy a megfelelő döntést hozhassam meg. Úgy határoztam, felhagyok a profi labdarúgással. Ez kétségkívül karrierem legnehezebb döntése volt. Imádom a futballt, a játék iránti szeretetem és tiszteletem még mindig megvan, ami miatt úgy érezheti az ember, hogy megbirkózik az egész világgal, de rá kellett jönnöm, már nem vagyok 16 éves, akinek fogalma sincs arról, mi a sérülés."

Robben első komoly klubja a PSV Eindhoven volt, mellyel holland bajnokságot nyert, majd a Chelsea-ben három szezont töltött. Angliában kétszer volt bajnok, egyszer pedig FA Kupa-győztes. Londonból 2007-ben a Real Madridhoz igazolt, a spanyol fővárosban első szezonja végén nyert bajnokságot. Karrierje legsikeresebb időszakát a Bayern Münchennél töltötte. A bajorokkal nyolcszor végzett a Bundesliga tabellájának élén, a Német Kupát pedig ötször emelhette a magasba. A 2012/13-as szezonban a Bajnokok Ligájában is csúcsra ért az együttessel.

Közben a holland válogatottal 2010-ben ezüst-, 2014-ben pedig bronzérmet nyert a világbajnokságon.