Arnautovic a kinai bajnokhoz igazolt

Marko Arnautovic Kínában folytatja pályafutását, az osztrák támadó a Sanghaj SIPG együtteséhez szerződött.

A West Ham rövid, tömör közleményben jelentette be a 30 éves játékos távozását, aki három és fél évre kötelezte el magát a kínai bajnokcsapathoz. A felek nem közölték, hogy az angol klub mennyit kap Arnautovicért, de a brit sportsajtó úgy tudja, a kínaiak 22 millió fontot (8 milliárd forintot) fizetnek érte.

Arnautovic 2017-ben a Stoke Citytől 20 millió fontért igazolt a West Hamhez, melyben két idény során 22 gólt szerzett.

A Sanghaj SIPG a portugál edző, Vitor Pereira irányításával lett aranyérmes, keretében ott van két ismert brazil játékos, Hulk és Oscar is.