Az Atléti fegyelmi eljárást indított Griezmann ellen

Az Atlético Madrid szerződésszegés miatt fegyelmi eljárást indított Barcelonába tartó labdarúgója, Antoine Griezmann ellen.

Régóta tudott, hogy a világbajnok támadó nem marad a madridi klubnál (egybehangzó sajtóhírek szerint a Barcelonában folytatja), amely újabb jelét adta, mennyire frusztrált a játékos döntése, illetve az ügy intézési módja miatt.

Az ESPN információ szerint az Atléti elvárta volna, hogy a francia megjelenjen vasárnap az előszezon első edzésén, ám Griezmann ezt megtagadta, amiért szerződésszegés miatt indítanak ellene fegyelmi eljárást.

A 28 éves futballista már a szezon végén jelezte, mindenképpen távozik, a katalánok pedig készen állnak rá, hogy kifizessék a kivásárlási árát, ami július 1-jén 200 millióról 120 millió euróra csökkent. Egyelőre azonban senki sem jelentkezett az összeggel a La Ligánál, az Atlético Madrid pedig pénteken visszautasította a Barcelona kérését, hogy részletekben fizethessék ki Griezmann vételárát, ami idő közben feljebb kúszott, az Atléti vezetői mérgükben már 200 millió eurót követelnek az esetleges vevőtől.

Az ügy pikantériája egyébként, hogy bár a madridiak mindent megtesznek, hogy magukhoz láncolják Griezmannt, vagy legalábbis nagyon megnehezítsák a távozását, a labdarúgó még nem köteles megjelenni az edzőtáborban, mivel a klub június 11-től  30 napos szabadságot engedélyezett neki.

Egy Barcelonához közeli forrás az ESPN-nek elmondta, a katalánok biztosak benne, hogy még ezen a héten pontot tesznek az átigazolásra - sajtóhírek szerint  szerdán hivatalos lesz, hogy Griezmann a gránátvörös-kékeknél folytatja.

Az Atlético elnöke szerint következményei lesznek, ha kiderül, hogy a játékos már márciusban megállapodott a Barcával (egy érdeklődő klubnak ugyanis először a futballista egyesületével kéne felvennie a kapcsolatot).