Seedorfot kirúgták a kameruniak

Narcisse Mouelle Kombi kameruni sportminiszter kedden távozásra szólította fel Clarence Seedorfot, a labdarúgó-válogatott holland szövetségi kapitányát, akit nem sokkal később menesztett is a szövetség elnöke.

A politikus szerint a nemzeti csapat a péntekig tartó Afrikai Nemzetek Kupáján nem futballozott hatékonyan, játéka monoton és kiszámítható volt, ráadásul nem akadt igazi vezéregyéniség a keretben.

„Nagy nehézségeket okozott számára a csapat kezelése, a rend és a fegyelem fenntartása. Nem alkalmas erre a munkára, ideje távoznia” – idézte Narcisse Mouelle Kombit a BBC.

Az Egyiptomban zajló tornán a kameruni válogatott címvédőként csupán a nyolcaddöntőig jutott, mivel ott 3-2-re kikapott Nigériától. Kombi szerint mindez megerősítette, hogy az edző nem képes győztes mentalitású csapatot építeni, pedig az állam gondoskodott a megfelelő felkészüléshez szükséges körülmények biztosításáról, a játékosok pedig fejenként 32 millió kameruni frankot (16 millió forint) kaptak.

A sportminiszter közölte: már beszélt a labdarúgó-szövetség elnökével, és megkérte, aktiválja azt a záradékot Seedorf szerződésében, amely lehetővé teszi annak megszüntetését.

A szövetség honlapján kedden este megjelent közlemény szerint Seidou Mbombo Njoya elnök a felszólítás után nem késlekedett sokat, menesztette Seedorfot, és segítőjét, Patrick Kluivertet is, akik így három győzelmet, négy döntetlent és három vereséget követően távoznak a kispadról.

A játékosként négyszeres Bajnokok Ligája-győztes Seedorfot vezetőedzőként eddig elkerülték a jó eredmények, az AC Milan, a kínai Sencsen FC, a Deportivo La Coruna és a kameruni válogatott sem szerepelt jól az irányításával.

A 43 éves szakvezető a kiesést követően még úgy fogalmazott, örömmel folytatná a munkát, mert látott ígéretes jeleket csapata játékában.