Musorujsag
Élő Eredmények

Zidane bejelentette Bale közelgő távozását

MTI
A walesi támadó Madridi szerződése 2022 nyaráig szól, de több csapat is érdeklődik iránta, becsült piaci értéke 60 millió euró.
Zinedine Zidane (Fotó: EPA/Juan Carlos Hidalgo) Zinedine Zidane (Fotó: EPA/Juan Carlos Hidalgo)

Zinédine Zidane vezetőedző szombaton bejelentette, hogy Gareth Bale hamarosan távozik a Real Madrid labdarúgócsapatától.

A spanyol együttes szombat este 3-1-re kikapott a Bayern Münchentől a Houstonban rendezett felkészülési mérkőzésen. A találkozót követő sajtótájékoztatón a francia szakvezető elmondta, Gareth Bale azért nem szerepelt a keretben, mert hamarosan távozik a klubtól.

„Minél hamarabb lezárul az ügy, annál jobb lesz mindkét félnek. Nem tudom, hogy ez huszonnégy vagy negyvennyolc órát jelent-e” – tette hozzá az edzőként háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Zidane. A Real kispadját márciusban elfoglaló tréner hangsúlyozta, nem személyes ellentétek állnak a walesi szélső közelgő távozásának hátterében.

A támadójátékos 2013-ban a Tottenham Hotspurtól érkezett, Madridba. Százmillió eurót fizettek érte, ami akkor világcsúcsnak számított. A Bajnokok Ligáját négy, a bajnokságot és a spanyol Király Kupát egy-egy alkalommal nyerte meg. Számos emlékezetes mérkőzése volt – a 2018-as BL-döntőben például két gólt is szerzett -, de sokszor bajlódott sérüléssel.

Az előző idényben a spanyol sportsajtó többször is kritizálta, amiért nem tudta megfelelően pótolni a Juventushoz távozó Cristiano Ronaldót, a belga Eden Hazard leigazolása után pedig már sejteni lehetett, hogy távoznia kell.

Brit sajtóértesülések szerint rendkívül magas a fizetése a Realnál – hetente 600 ezer fontot keres -, ezzel nem sok klub tudja felvenni a versenyt, ami megnehezítheti számára a váltást. A közelmúltbeli hírek szerint a Manchester United, a Bayern München és a Tottenham érdeklődik iránta. Madridi szerződése 2022 nyaráig szól, becsült piaci értéke 60 millió euró.

További tartalmak