Ritkán látható meccs: Hetet kapott az Atléticótól a Real Madrid

Az Atlético Madrid a Nemzetközi Bajnokok Kupáján (ICC) az Egyesült Államokban 7–3-ra verte a városi rivális Real Madridot. A mérkőzés egyértelmű főszereplője a Matracosok csatára, Diego Costa volt, aki a hét gólból négyet vállalt, majd tőle nem szokatlan módon csetepatéba keveredett, amiből egy piros lappal került ki.

Diego Costa már a 45. másodpercben a hálóba talált, miután 13 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. Hét perccel később a portugál Joao Félix is betalált,aki bemutatkozó mérkőzésén kisebb riadalmat okozott azzal, hogy nem egészen félóra után lesántikált a pályáról. A Real ellen megmutatta a 19 éves rekordigazolás, hogy nem kell érte aggódni.

A 19. percben Ángel Correa már a harmadikat lőtte Courtois-nak, az argentin támadó 15 méterről látványos gólt lőtt a belgának.

Diego Costa a pihenő előtt már egy mesterhármasnak örülhetett: a 28. és a 45. percben is megrezegtette a hálót, így az a csúfság érte a Real Madridot, hogy a Sergio Ramos vezette védelmet egy félidő alatt ötször mattolta egy csapat, ráadásul pont Madrid másik nagycsapata, az Atlético. A világ egyik legjobb kapusának kikiáltott Courtois sem sűrűn nyúl maga mögé 45 perc alatt.

Fordulás után a hatodik gól sem késett soká, Joao Félix kiugratása után Diego Costa 15 méterről emelte át a labdát, immáron Keylor Navas fölött.

Az 59. percig kellett várni a Real Madrid első góljára, amelyet Nacho brusztolt a hálóba egy szöglet után.

Diego Costa (Atlético Madrid - Twitter) Diego Costa (Atlético Madrid - Twitter)



Pár perccel később jött a Diego Costa-féle ámokfutás: Dani Carvajal szabálytalankodott Lemarral szemben, az eset közvetlen közelében tartózkodó Diego Costa, válasz gyanánt eltaglózta Carvajalt. Az összetűzést tömegjelenet követte, a játékvezető végül úgy döntött, hogy Carvajalt és Costát is kiállítja, higgadjanak le az öltözőben, 65 perc játék után.

Vitolo gólja után már 7–1!!! állt az eredményjelzőn, a 70. percben, a hajrában viszont sikerült elérnie a Realnak Benzema és Hernández révén, hogy elkerülje a katasztrofális vereséget, már a 7-3 így sem néz ki szépen. Az Atlético Madrid viszont jelezte, hogy a következő idényben számolni kell vele.

NEMZETKÖZI BAJNOKOK KUPÁJA (ICC)
Real Madrid (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol) 3–7 (0–5)
East Rutherford (Amerikai Egyesült Államok), Metlife Stadion.

Real Madrid: Courtois (Navas, a szünetben) – Odriozola (Carvajal, a szünetben), S. Ramos (J. Hernández, 62.), Nacho, Marcelo (Bale, 62.) – Modric (Kubo, 62.), Kroos, Isco (Rodrygo, 62.) – Vinícius Júnior (Vázquez, a szünetben), Jovics (Benzema, 30.), Hazard (De La Fuente, 62.). Vezetőedző: Zinédine Zidane

Atlético Madrid: Oblak – Trippier (Munoz, 66.), Szavics (Felipe, 66.), Hermoso (Francisco Montero, 66.), Renan Lodi (M. Sánchez, 66.) – Joao Félix (Vitolo, 66.), Saúl (H. Herrera, 66.), Koke (M. Llorente, 66.), Lemar (J. M. Sanabria, 66.) – Diego Costa, Morata (Correa 13., Sergio Camello, 66.). Vezetőedző: Diego Simeone

Gólszerző: Nacho (59.), Benzema (85. – 11-esből), J. Hernández (89.), ill. D. Costa (1., 28., 45., 51. – a harmadikat 11-esből), Joao Félix (8.), Correa (19.), Vitolo (70.)