Musorujsag
Élő Eredmények

A brazilok csatára is rosszul járt a copás bírózással

A brazilok csatára is rosszul járt a copás bírózással

mti (fotó: epa)
Eltiltás miatt két hónapig nem léphet pályára a brazil labdarúgó-válogatottban Gabriel Jesus, a Manchester City támadója.

A dél-amerikai szövetség (CONMEBOL) szerda éjszakai határozata értelmében a 22 éves csatárnak biztosan ki kell hagynia együttese szeptemberi, Kolumbia és Peru elleni felkészülési mérkőzéseit.

Jesust a Copa América július 7-i döntőjében a 70. percben második sárga lapja után kiállította a játékvezető: a játékos ezt követően mutogatni kezdett, arra utalva, hogy a bírót lefizették, ezt követően pedig meglökte a videobírós asszisztenst. Az eset előzménye, hogy Lionel Messi az elődöntőben kifakadt, hogy szerinte a korrupt szövetség a házigazda brazilokat támogatja, amiért az argentin klasszist három hónapra tiltották el.

A támadó tettéért 30 ezer dolláros pénzbüntetést is kapott. Az ítélet ellen ő és a brazil szövetség is fellebbezhet.

A dél-amerikai kontinenstornát a brazilok nyerték, a döntőben 3-1-re győzték le Perut.

További tartalmak