Musorujsag
Élő Eredmények

Sztoicskov: Nem akarom Neymart, egy időzített bomba lenne az öltözőben

Sztoicskov: Nem akarom Neymart, egy időzített bomba lenne az öltözőben

m4sport.hu/Marca
A bolgár labdarúgás talán legnagyobb csillaga, Hriszto Sztoicskov, aki hosszú éveken keresztül játszott a Barcelonában nagyon reméli, hogy nem lesz semmi Neymar visszatéréséből a katalán klubba, mert véleménye szerint nincs is helye a csapatban, ráadásul állandó feszültségforrás lenne az öltözőben.

A Barcelona korábbi bolgár csatára a mexikói Univisión műsorában beszélt korábbi csapatáról és Neymar esetleges visszaigazolásáról. Sztoicskov azok táborát erősíti, aki szerint a brazil támadó visszavásárlása rosszat tenne a spanyol bajnoknak.

„A Barcelonának nincs szüksége Neymarra. Nincs helye a csapatban, ahol pályára lehetne küldeni, mert fontos játékosok sora vethető be helyette. Ott van Dembelé, Griezmann, Suárez és Messi. Ugyan hol szorítanak neki helyet? – mutatott arra Sztoicskov, hogy milyen erős már most is a Barca kerete.

Ráadásul arról is beszélt, hogy Neymar annyira megosztó személyiség, hogy bármelyik pillanatban megmérgezhetné az öltöző hangulatát.

„Egy időzített bomba lenne az öltözőben. A magam részéről csak remélni tudom, hogy nem tér vissza a Barcelonához. Olyan ő, mint egy puskaporos hordó, egy állandó feszültségforrás. Tagadhatatlan, hogy a játékosok között van egy csoport, amely a visszatérését szeretné, akik még a klub elnökéhez is elmentek, hogy tegyenek az érdekében. Ugyanakkor szerintem a Barcelona egy árva petákot sem fog költeni azért, hogy újra a csapatban legyen. Egyszerűen nincs pénze ahhoz, hogy kifizesse érte a PSG-t” – mondta a brazilról a bolgár legenda.

Sztoicskov aki korábban hat szezont húzott le Barca-mezben, nem igazán érti, hogy a katalánok vezetősége miért lenne hajlandó egyáltalán felajánlani Neymarért értékes labdarúgókat? Úgy érzi, ez tiszteletlenség egy játékossal szemben.

„Tiszteletlenül bánnak a PSG-nek felajánlott játékosokkal a Barcelonánál. Először is ott van Ivan Rakitic, aki hatalmas munkát végez, szerény, minden tettével a Barcelona érdekeit szolgálja. Aztán vehetjük Coutinhót, aki rengeteg pénzébe került a klubnak, de a vérében van a labdarúgás. Igenis védem őt, egy remélem, hogy miatta egyetlen Barca-játékosnak sem kell elhagynia a csapatot” – jelentette ki kategorikusan az 53 éves bolgár.

Meglehet, hogy Sztoicskovnak nem kell izgulnia amiatt, hogy megy-e a Barcelonához Neymar vagy sem, mert nem kizárt, hogy a sérülékeny brazil, már nem képes a kívánt szinten teljesíteni.

Borítókép: Budapest, 2005. március 31. Hriszto Sztoicskov, a bolgár labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya irányítja csapatát a 2006-os németországi világbajnokság Magyarország elleni selejtezőjében, a Szusza Ferenc Stadionban március 30-án. Az 1994-ben aranylabdát nyert korábbi csatár játékosként világbajnoki elődöntőig jutott a bolgár válogatottal. MTI Fotó: Földi Imre

További tartalmak