Musorujsag
Élő Eredmények

Lezárult az átigazolási szezon – íme az utolsó nap történései

M4 Sport
Hétfő este az európai bajnokságokban véget ért a nyári átigazolási szezon, mely hagyományosan felpörög az utolsó napra. Alábbi cikkünkben a magyar és az érdekesebb külföldi transzferekkel követtük figyelemmel egészen a késő esti zárásig.

A négyszeres olasz válogatott Simone Verdi, a Napoli jobbszélsője három millió euróért kölcsönben a Torinónál tölti a szezont, amelynek opciós joga van a játékos kivásárlására 25 millió euróért.

 

Hivatalossá vált, hogy Mauro Icardi a Paris Saint-Germainben folytatja pályafutását. Az argentin válogatott csatár az idény végéig az Inter kölcsönjátékosaként szerepel a párizsiaknál. Sajtóhírek szerint a PSG nyolcmillió euróért veszi kölcsön Icardit, a szerződés pedig tartalmaz vásárlási opciót is, amely 70 millió euró körüli összegről szől.

 

– – – – –

Aleix Garcia, a Manchester City 22 éves védekező középpályása a szezon végéig kölcsönben Belgiumba költözik, a Mouscron csapatához.

 

– – – – –

A brazil Raphinha végül távozott a portugál Sportingból. A korábban a Fiorentinával emlegetett támadó végül a francia kupagyőztes Rennes együtteséhez igazolt 20 millió euróért. A 22 éves játékos ötéves szerződést írt alá.

 

– – – – –

Mario Lemina, aki korábban a Juventusban is szerepelt az angol Southamptonból a Galatasarayhoz igazolt. A török klub sajtóhírek szerint egymillió fontot fizetett a 15-szörös gaboni válogatott szűrőért.

 

– – – – –

A Valencia 12 millió euróért megvásárolta a Sportingtól Thierry Correiát. A 20 éves jobbhátvéd 2024-ig írt alá új klubjához, szerződésében százmillió eurós kivásárlási árat határoztak meg.

 

– – – – –

A 17-szeres mali válogatott Abdoulay Diaby a portugál Sportingot a török Besiktas csapatára váltja. Egy évig kölcsön szerepel az isztambuli klubban, öt millió eurós kivásárlási opcióval.

 

– – – – –

A spanyol Getafe egy évre kölcsön vette a Chelsea szélsőjét, a brazil Robert Kenedyt.

 

– – – – –
Most már hivatalos: André Silva két évre az Eintracht Frankfurté kölcsönben.

 

– – – – –

A Coventry City a Nagy Ádámot foglalkoztató Bristol Citytől igazolt középpályást. A 21 éves belső középpályás, Liam Walsh kölcsönben a szezon végéig marad az Égszínkékeknél.

 

– – – – –

Pár évvel ezelőtt még a Real Madrid nagy ígéretei közé sorolták, azóta a PSG játékosa, és már több klubbal – Las Palmas, Stoke City, Betis- megfordult kölcsönben. A 26 éves Jesé Rodriguez új állomása a portugál Sporting lesz.

 

– – – – –

Vetélytársat kap Sallai Ronald a Freiburgban. A 26 éves olasz szélső, Vincenzo Grifo a Hoffenheim csapatától érkezik, 7 millió euróért.

 

– – – – –

Jevhen Konopljanka elhagyta a német Schalke 04-t az ukrán Sahtar Donyeckért. A hazatérő 63-szoros ukrán válogatott balszélső négy évre írt alá új klubjához.

 

– – – – –

Igaznak bizonyultak a hétfői sajtóértesülések, az AC Milan kölcsönvette a vb-ezüstérmes Ante Rebicet az Eintracht Frankfurttól.

 

– – – – –

Rafinha 2021-ig meghosszabbította szerződését a Barcelonával, a következő szezonban pedig kölcsönben a Celta Vigo játékosa lesz. A megállapodás értelmében a Celta állja a jobbszélső fizetését és minden további költségét, amely összesen másfél millió euróra rúghat.

 

– – – – –

Az RB Leipzig megszerezte Patrik Schicket az AS Romától. Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata a Monacóhoz távozó Jean-Kevin Autustin pótlására igazolta le a 23 éves cseh középcsatárt, aki egy évre kölcsönbe érkezik Lipcsébe. A Bild szerint a BL-főtáblás Leipzig hárommillió eurót fizetett a Farkasoknak. A szerződés vételi opciót is tartalmaz, amely 15 és 20 millió euró közötti összegről szól.

 

– – – – –

A 62-szeres bosnyák válogatott kapus, Asmir Begovic kölcsönben az Európa Liga-főtáblás Qarabag csapatánál folytatja. Az angol Bournemouth úgy egyezett meg az azeri klubbal, hogy 2020 januárjáig marad a kapus.

 

– – – – –

Észak-koreai középcsatárt igazolt a Juventus. A 21 éves Han Kvangszong a Cagliaritól érkezett, olasz sajtóhírek szerint 5 millió euróért. A labdarúgó várhatóan a torinóiak U23-as csapatához csatlakozik, amely a Serie C-ben indult.

 

– – – – –

A portugál válogatott André Silva már átesett az orvosin a német Eintracht Frankfurtnál. A maisfutebol.pt információi szerint az AC Milan két évre kölcsön adja a gólerős csatárt. Már el is készült az első két a 23 éves játékosról új csapata mezében.

André Silva az Eintracht Frankfurtnál (Forrás: maisfutebol.pt) André Silva az Eintracht Frankfurtnál (Forrás: maisfutebol.pt)

– – – – –

Nikola Kalinic, az Atlético Madrid csatára kölcsönben egy évre az AS Romához került. A 31 éves horvát futballista az előző szezonban 24 tétmeccsen összesen négy gólt szerzett a madridi csapatban. Kalinic volt az a futballista, aki a 2018-as világbajnokságon nem volt hajlandó csereként pályára lépni a Nigéria elleni csoportmeccs végén, ezért hazaküldték, így egyáltalán nem játszott a vb-ezüstérmes horvát válogatottban.

 

– – – – –

A Brighton 21-szeres román válogatott csatára, Florin Andone a szezon végéig a Galatasaray csapatában játszik kölcsönben.

 

– – – – –

Olasz sajtóértesülések Henrikh Mhitarjan már átesett az orvosi vizsgálaton az AS Románál, jelenleg az edzőközpontba tart, ahol aláírja kölcsönszerződését.

 

– – – – –

Tajti Mátyás a Diósgyőrtől a lengyel élvonalbeli Zaglebie Lubinhoz igazolt. A 21 éves középpályás három évre írt alá új klubjához. A Lubin hét forduló után egy győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel a 13. helyen áll a 16 csapatos Ekstraklasában.

 

– – – – –

Bár új játékost nem regisztrálhatott a Chelsea, kölcsönadásokhoz még bőven elég így is a kerete. A ghánai balbekket, Abdul Rahman Babát immár negyedszer, a harmadik különböző klubhoz passzolták le. Ezúttal a spanyol élvonal újonca, az RCD Mallorca vette magához. (Sky Sports)

– – – – –

Az olasz bronzérmes Atalanta húsz nappal azután, hogy ingyen megkaparintotta, már fel is bontotta a korábbi szlovák válogatott Martin Skrtel szerződését – erőnléti gondokra hivatkozva. De nem maradt rés a védelemben, az első BL-szereplésé előtt álló bergamóiak bejelentették a dán válogatott hátvédet, Simon Kjaert.

– – – – –

Korábbi újpesti erőcsatár a BL-ben. Mbaye Diagne nem küzd meg Falcaóval a helyéért a Galatasaraynál. A szenegáli az előző szezon török gólkirályaként 3,35 millió euróért kölcsönbe állt tovább az elitsorozatban a Reallal, a PSG-vel és épp a Galatával egy csoportban szereplő belga Club Brugge-höz. (Transfermarkt)

– – – – –

Ismét a La Ligában riogatja a védelmeket Javier „Chicharito” Hernández, aki a West Hamet hagyta el a Sevilla kedvéért.

– – – – –

Keylor Navas elköszönt a Realtól, a PSG rövidesen bejelenti a Costa Rica-i kapust. Az üzlet részeként Alphonse Aréola Párizsból a szezon végéig kölcsönben a királyi gárdához kerül. (Sky Sports)

 

– – – – –

A Manchester Unitedtől igazolt a Parma. Matteo Darmian igazából soha nem tudta megvetni a lábát az angol rekordbajnoknál, így a szélső védő potom összegért, másfél millió euróért tér vissza hazájába. (Transfermarkt)

– – – – –

A zárónap egyik legérdekesebb kérdése, hogy mi lesz Icardival. Antonio Conte nem számol a gólerős argentinnal. Már a Valenciáról is lehetséges befutóként ír a La Gazetta dello Sport, bár a legfrissebb értesüléseik szerint a PSG és a Boca Juniors is képben van.

A SKY ITALIA MEGERŐSÍTETTE A PSG-SZÁLAT! ÁLLÍTÓLAG DÉLUTÁN ORVOSIRA ÉRKEZIK ICARDI!

– – – – –

Már Rómába tart Henrikh Mkhitaryan, az Arsenal örmény irányítója, hogy az orvosi után szignálhassa a kölcsönszerződését. (Sky Sports)
Meg is érkezett.

– – – – –

A Tottenhammal legutóbb Bajnokok Ligája-döntős spanyol center Fernando Llorrente két évre aláírt a Napolihoz.

– – – – –

Szerződésbontások a hazai élvonalban: a Kisvárdáról a magyar felmenőkkel rendelkező román támadó, Sergiu-Dorin Negrut, a Zalaegerszegtől Balázs Zsolt távozik. (kisvardafc.hu & ztefc.hu)

– – – – –

Az este megérkezett Isztambulba Radamel Falcao, hogy aláírjon a Galatasarayhoz. A felvételek alapján már nagyon várták a fanatikusok, állítólag mintegy 25 ezren fogadták a reptéren, és amint láthatjuk, a kolumbiainak sem okozhat majd problémát a beilleszkedés.

 

– – – – –

Az M4 Sporton 22:15-től élő műsorunkban is értesülhet az utolsó órák híreiről, amiket szakértők segítségével értékelünk is!

– – – – –

Az utolsó napra a PSG és a Monaco is kölcsönbe vett játékosokkal fordult rá. A címvédő erre a szezonra megszerezte a Sevilla egyszeres spanyol válogatott kapusát, Sergio Ricót, míg a hercegségbeliek az egykoron a párizsiaktól induló támadót, Jean-Kévin Augustine-t a Leipzigtól. (Transfermarkt)

További tartalmak