Musorujsag
Élő Eredmények

Zidane: Jó újra itthon lenni

m4sport.hu
Órákkal kinevezését követően a Real Madrid hivatalosan is bemutatta régi-új vezetőedzőjét Zinédine Zidane-t, aki 284 nap után tér vissza a királyiak kispadjára.

A madridiak hétfőn délután jelentették be, hogy megköszönték a csapatot október vége óta irányító Santiago Solari munkáját, és visszatér a kispadra a csapattal három BL-győzelmet szerző francia.

„A klub iránti szenvedélyed hozott vissza Madridba, és sorsunk útjai ismét keresztezik egymást” – köszöntette Zidane-t a sajtótájékoztatón Florentino Pérez, a Real elnöke, aki kiemelte, azt várják, hogy ismét egy sikerre éhes csapatot lássanak.

Pérez hozzátette, tudja, hogy Zidane mindig elkötelezett és hűséges volt a klubhoz, és abban is biztos, hogy tökéletesen képviseli a klub értékeit.

(Fotó: EPA/BALLESTEROS)

„Jó újra itthon lenni – kezdte a gall szakember, aki a májusi BL-döntő után állt fel a kispadról. – Azért távoztam, mert távoznom kellett. Úgy gondolom, a játékosoknak szüksége volt rá, mert minden megnyertek, ezért eljött a váltás ideje.”
„Nem felejtettem el, mit vittünk véghez, de azt is tudom, hogy követtem el hibákat. Az előző szezonban például nagyon korán kiszálltunk a bajnoki versenyfutásból” – fogalmazott.

„Szó sincs erről” – válaszolta, mikor arról kérdezték, irányítása alatt elképzelhető-e Cristiano Ronaldo visszatérése. Zidane elárulta, több ajánlata is volt, ám szíve visszahúzta, és Pérez hívó szavára sem mondhatott nemet.

„Kilenc hónap alatt feltöltődtem, készen állok, hogy ismét a Real Madrid edzője legyek” – nyilatkozta a 46 éves mester.

További tartalmak