Musorujsag
Élő Eredmények

Sporttörténelmi vb-címet szerzett Rákóczi Renáta

Nemzeti Versenysport Szövetség
Profi világbajnoki címet szerzett a kick-boxos Rákóczi Renáta, miután a norvégiai Elverumban megrendezett szombat esti gálán a full-contact szabályrendszer 55 kilogrammos súlycsoportjában pontozással nyert a hazaiak klasszisa, Kristin Vollstadt ellen. A Nemzeti Versenysport Szövetség tájékoztatása szerint a Titán SE sportolójának győzelme sporttörténelmi siker, hiszen a sportágban először fordult elő, hogy nők 12 menetes mérkőzést vívjanak.

A WAKO kick-box világszervezet a közelmúltban döntött úgy, hogy a férfiakhoz hasonlóan a hölgyeknek is 12 menetet kell végigküzdeniük egy világbajnoki címért. Az első ilyen maratoni csatát pedig éppen Rákóczi Renátáék vívták, a magyar versenyző magabiztosan verte világbajnok ellenfelét.

Rákóczi Renáta (Fotó: NVSZ) Rákóczi Renáta (Fotó: NVSZ)

„Roppant magabiztos voltam, pedig korábban éppen az volt az egyik legnagyobb mumusom, hogy nem bíztam magamban – idézi az NVSZ közleménye a győzelem után nyilatkozó 30 éves kick-boxost. – Most viszont úgy mentem fel a ringbe, hogy egyszerűen nem jöhetek le vesztesként. Úgy gondolom, hogy technikailag és fejben is felülmúltam a norvég lányt, és amikor elment a meccsből három menet, éreztem, hogy fél tőlem. Ez a cím annyira nagy dolog, hogy igazából én még távolabbinak éreztem, és amikor megkaptuk ezt a lehetőséget, hezitáltam, hogy itt van-e már ennek az ideje. Aztán amikor eldőlt, hogy jövünk, elkezdtem ráhangolódni, és most már elmondhatatlanul örülök, hogy így alakult” – mondta győzelme után a 30 éves kick-boxos.

Rákóczi Renáta (Fotó: NVSZ) Rákóczi Renáta (Fotó: NVSZ)

„Szerencsére jól kezelte Reni a stresszt, de azért ahhoz, hogy egy világbajnokot le tudtunk győzni, hozzátartozik az is, hogy rengeteget dolgoztunk a nyáron. Napi két edzéssel készültünk, és Reni elkötelezettségére jellemző, hogy minden hétköznap hajnali ötkor kelt, hogy tudjunk edzeni reggelente” – fogalmazott Rákóczi Renáta edzője, Juhász Gábor.

További tartalmak