Musorujsag
Élő Eredmények

Április végén utcai harcosok lepik el a Sportarénát

Április végén utcai harcosok lepik el a Sportarénát

MTI
Az 1995-ben a Budapest Sportcsarnokban rendezett nagy sikerű utcai harcosok gálájához hasonló, nagy szabású rendezvényre kerül sor április 28-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol a Spártai Gladiátorok Éjszakáján csapnak majd össze egymással különböző küzdősportok képviselői.

„Nem angolkisasszonyok teadélutánja lesz a Spártai Gladiátorok Éjszakája, itt hatalmas pofonokat osztanak és kapnak a résztvevők, csakis tökéletes egészségi állapotnak örvendő, s megfelelő szakmai felkészültségű sportolók léphetnek a porondra” – mondta a szakmai színvonalért felelős Szántó Imre ökölvívó mesteredző, az olimpiai bajnok Kovács István trénere. – „Ennek biztosítása érdekében előversenyt, úgynevezett szűrőpróbát is tartunk.”

A szervezésben főszerepet vállal Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség tiszteletbeli, egyben korábbi elnöke, aki a nemzetközi szövetség európai konföderációjában (EUBC) végrehajtó bizottsági tag. A szakmai színvonalért, a versenyzők toborzásában pedig Szántó Imre mellett kulcsszerep vár Lechner Zsoltra, az 1995-ös gála nehézsúlyú (+85 kg) bajnokára, történész egyetemi hallgatóra is, illetve Kunkli Tivadar korábbi thai-bokszosra, aki nyolc évvel ezelőtt a K-1 szabályrendszerben rendezett meccsen az első menetben kiütötte a nála egy mázsával (!) súlyosabb amerikai óriást, Bob Sappet.

A szervezők tájékoztatása szerint az ökölvívás, a kick-box és a thai-box művelőin át a ju-jitsu specialistákig bárki kipróbálhatja erejét, tudását – feltéve, ha érvényes sportorvosi igazolással rendelkezik.

Az áprilisi gálán három súlycsoportban (75 kg, 90 kg és +90 kg) rendezik meg az összecsapásokat, melyeken nem lesz mérkőzésidő és pontozás, az egyetlen szabály, hogy a találkozó addig tart, amíg az egyik résztvevő harcképtelen nem lesz, vagy fel nem adja a küzdelmet, de Kunkli specialitása, a könyökös ezúttal tilos. A programban szerepel majd egy profi bokszmeccs is: a nagyváltósúlyú országos bajnoki címért küzd meg Tóth László és ifjabb Berki Ferenc.

Az első helyezettek jutalma hárommillió forint lesz, s az összes szereplő százezer forintos fellépti díjban részesül.

Borítókép: Kunkli Tivadar nyolc évvel ezelőtt a K-1 szabályrendszerben rendezett meccsen az első menetben kiütötte a nála egy mázsával súlyosabb amerikai óriást, Bob Sappet (Fotó: MTI/Beliczay László)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Egy NB I-es légiósnak a pályán, egynek pedig az ágyban van esélye a vb-címre
A dán-német közös rendezésű kézilabda-világbajnokságon kialakult az elődöntősök mezőnye: Németország Norvégiával, Dánia Franciaországgal csap össze a fináléért. A vb előtt <a href="https://www.m4sport.hu/cikk/2019/01/11/tizenket-nb-i-es-legios-jatszik-a-kezi-vb-n/?fbclid=IwAR0e4jS0P_anud2FObmPLgCR5kRIbcCRPK28i5lFx6_yX4oAqUEkaXoZAl4" target="_blank" rel="noopener">12 NB I-es légiós utazott el</a> a tornára, nézzük, hányan maradtak a végjátékra.
Kézilabda
Tanúvédelmet kaphat a Football Leaks Budapesten elfogott hackere
A portugál Igazságügyi Rendőrség (Polícia Judiciária - PJ) nyitott, hogy tárgyaljon Rui Pintóval, a Football Leaks hackerével. Amennyiben a 30 éves portugál hacker érdemi információkkal látja el a hatóságot, tanúvédelmi program alá vonják.
Külföldi futball