Musorujsag
Élő Eredmények

Péntekre is jutott magyar siker a hazai díjugrató Grand Prix-n

MTI/M4 Sport
Az osztrák Max Kühner nyerte az eddigi legrangosabb magyarországi díjugrató viadal pénteki Grand Prix-versenyét, a magyar színekben versenyző Krucsó Szabolcs önmagát is meglepve harmadik lett.
(fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A felújított Nemzeti Lovardában a második nap versenyszámai közül kiemelkedett a 100 ezer euró összdíjazású Nagydíj, amelynek 160 centis akadályaiból álló pályáját nyolcan teljesítették hibátlanul az ötven nevező közül.

Az ezt követő összevetésben egyetlen magyar, Krucsó Szabolcs volt érdekelt, aki Chacco Blue II-vel a csütörtöki nyitónapon is remekelt, akkor harmadik lett.

A magyar válogatott lovas ezúttal is kétszer lovagolt hibátlanul, erre pénteken mindössze öten voltak képesek, közülük övé volt a harmadik legjobb idő. Az eredmény még Krucsót is meglepte, erről az M4 Sportnak adott nyilatkozatában beszélt.

A győzelmet Cielito Lindo 2 nyergében az a Kühner szerezte meg, aki az összevetésben 40.07 másodperc alatt teljesítette a rövidített pályát, mögötte az olasz Emanuele Gaudiano lett a második 40.32-vel, míg Krucsó 42.11 másodperc alatt ért célba.

A többi magyar közül Szász Sándor öt hibaponttal 22., Kövy András hattal 25., a csütörtökön győztes ifj. Szabó Gábor nyolccal 26. lett.

A győztes 25, a második 20, míg a harmadik 15 ezer euróval gazdagodott.

A négynapos rendezvény legfőbb eseménye a nyolc csapatot felvonultató Nemzetek Díja lesz vasárnap 13 órától.

További tartalmak