Musorujsag
Élő Eredmények

Magyarország rendezi az Európai Lovasjátékokat 2021-ben

Magyarország rendezi az Európai Lovasjátékokat 2021-ben

Magyar Lovassport Szövetség
Magyarország rendezi a 2021-es Európai Lovasjátékokat – döntött csütörtökön a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI).

A magyar szövetség és a játékok szervezőbizottságának közleménye szerint a viadalon a díjlovasok, a para díjlovasok, a díjugratók, a négyesfogathajtók, valamint a lovastornászok szerepelnek, ezen kívül ugyanekkor tartják a négyesfogathajtók Európa-bajnokságát. Utóbbiból éppen ötven éve lesz, hogy 1971-ben a Vadászati Világkiállítás keretében Budapesten rendezték az I. Négyesfogathajtó Európa Bajnokságot.

A lovasjátékokat a Kincsem Parkban és a Nemzeti Lovardában rendezik.

„Magyarország eddig tizenkét fogathajtó világ-, három Európa-bajnokságot, tizenkét Lovas Világkupát rendezett, hatalmas szakmai és közönségsikerrel. A mostani újabb megtisztelő megbízás általános és lovas kultúránknak, versenyrendezőink szakavatott munkájának, messze híres vendégszeretetünknek, Magyarországnak szól” – fogalmazott Lázár Vilmos, a magyar szövetség elnöke.

Az Európai Lovasjátékok megrendezésének további céljai közt szerepel, hogy a hazai fogathajtás megőrizze és tovább erősítse pozícióját és ezzel egy időben a többi szakágat felzárkóztassa a világ élvonalába – áll a hivatalos kommünikében.

 

További tartalmak